2025 izgalmas újdonságokat hozott a magyar csomagolástechnika világába: a fenntarthatóság, az innováció és a digitalizáció még hangsúlyosabban jelentek meg, mint valaha. A hazai vállalatok évről évre színvonalasabb fejlesztésekkel rukkolnak elő, és ez a HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny nevezéseiben is jól látható.
A csomagolás ma már jóval több, mint a termék védelme: imázs, kommunikációs felület és technológiai megoldás egyben. Ezt bizonyította az idei HUNGAROPACK is, ahol ismét számos vállalat mutatta be, miként lehet a kreativitást és a fenntarthatóságot összekapcsolni.
A Print Brokers Team idén a DANA Hungary Kft. számára készített szállítási csomagolás modernizálásával nyert díjat. A fejlesztés célja az volt, hogy a korábbi faládás megoldáshoz képest csökkentsék a környezetterhelést, miközben a csomagolás hatékonyabbá, praktikusabbá és gazdaságosabbá válik.
A díjnyertes csomagolás számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek egyértelműen jelzik, merre tart ma a fenntartható csomagolástechnika.
Elsőként jelentősen csökkent az anyagfelhasználás, hiszen a korábbi, nagy tömegű faládás megoldást egy könnyebb, kevesebb alapanyagot igénylő konstrukció váltotta fel. Ez már önmagában is jelentős környezeti és logisztikai előnyöket biztosít.
A csomagolás egynemű anyagból készül, ami azt jelenti, hogy teljes egészében újrahasznosítható. Ez különösen fontos szempont a megnövekedett körforgásos gazdálkodási elvárások tükrében, és jól illeszkedik a mai fenntarthatósági elvekhez.
A megoldás költséghatékonyabb is, hiszen a lapra szerelhetőség és az előszettelés miatt a szállítási és tárolási költségek jelentősen csökkentek. A vállalatok számára ez kézzelfogható megtakarítást jelent a logisztikai folyamatok során.
A gyártási folyamat is gyorsabbá és egyszerűbbé vált: a csomagolási takt idő lerövidült, nincs szükség külön előkészítő műveletekre, és kevesebb emberi erőforrást igényel a folyamat.
Az új csomagolás kialakítása kiváló halmazolhatóságot biztosít. A dupla palást és a hajtogatott sarokelemek stabilabb pakolást tesznek lehetővé, ami a szállítási biztonság egyik kulcsfontosságú tényezője.
Végül, de nem utolsó sorban, a rendszer előnye, hogy összeállítása ragasztás és külön rögzítőanyag nélkül történik: az elemek egyszerű hajtogatással illeszthetők egymáshoz. Ez nemcsak időt takarít meg, hanem tovább erősíti a környezeti előnyöket is.
A DANA Hungary Kft. számára készített új csomagolás is kiváló példája annak, hogy a környezeti szempontok összehangolhatók a hatékonysággal.
A csomagolástechnika digitalizációja továbbra is meghatározó trend: okosgyártás, optimalizált tervezési folyamatok, automatizáció. Az idei konferencia előadásai is rávilágítottak, hogy a digitális fejlesztések nemcsak gyorsítják a gyártást, hanem hozzájárulnak a fenntartható működéshez is.
A Print Brokers Team – hazai és nemzetközi szinten is elismert vállalat – régóta aktív szereplője ennek a folyamatnak, és az idei díj is visszaigazolja: a modernizációba fektetett energia megtérül.
(Szponzorált tartalom)