Miért érdemes az épített medence mellett dönteni?
Körzetük a pesti utca, tempójuk halálosan nyugodt.
A street photography az egyik legizgalmasabb terepe a fotózásnak: nevével ellentétben nem az utca, hanem az utca emberének fényképezését tűzi ki célul.
Ami pedig nem egyszerű dolog: az utca embere nem szokott hozzá, hogy fotózzák. Általában nem is annyira szereti. Mégis, ezek a képek tárják fel a legzsigeribb módon, legőszintébben és pózmentesen egy város lüktetését – hiszen azt a benne élő emberek hozzák össze. A Budapest Street Photography Collective most arra vállalkozik, hogy
felfejtse ezt a humán vérkeringést, ami megdobbantja Budapest szívét minden egyes nap.
Amúgy épp egy tucatnyian vannak, és eltökéltek.
Mind máshonnan érkeztek “az utcára”, stílusuk nem is lehetne különbözőbb, de a cél ugyanaz: a streetfotó szabályait betartva megmutatni, milyen az élet a fővárosban, később pedig az országban és a világban.
Tagjaik közt van tizenöt éves őstehetség (Szabó Bálint), profi fotóriporter (Mónus Márton, vagy az egyik főszervező, Erdős Dénes), zine-nagyhatalom (Juhász Jácint) és itt alkot az utcafotókat életszagú mondatokkal összeházasító, és ezzel gyakorlatilag külön műfajt teremtő Boldogan Éltek Míg gazdája, Chripkó Lili, a Lefotózlak! projekttel már befutott Soós Bertalan, Neményi Márton magazinfotós-újságíró.
“Budapesttel ezer baj van, aki itt él, bármeddig tudná sorolni. Kátyúk, kutya- és galambszar, elbaltázott felújítások, britlegénybúcsú-itató bulinegyed, balhés nyolcker, sivár gyártelepek a külvárosban és így tovább. Éppen ezért könnyű elfelejteni, hogy Budapest a világ egyik legmenőbb helye: lépten-nyomon történik valami abszurd, vicces, izgalmas, vagy simán csak olyasmi, aminek semmi értelme. Ez a város tehát igazi streetfotó-paradicsom” – vallják az oldalt összefogó fotósok.
Ugyanakkor nem csak szeparáltan fognak dolgozni: az eddig magányosan vadászó utcafotósok most kollektívában alkotnak, ami nem csak közös Instagram- és Facebook-oldalt jelent, hanem azt is, hogy együtt gondolkodnak, témák, projektek mentén fotóznak, albumokat, kiállításokat – és egyszer majd kiállítóhelyet is – terveznek.
Mindezt (személyiségi)jogilag és társadalmilag árral szemben úszva, hiszen a műfaj esszenciája, hogy bizony éppen azokat a nagyon védelmezett képmásokat örökíti meg. Amikhez jogok fűződnek.
De képmáshoz fűződő jog ide vagy oda, ahogy ők is fogalmaznak:
“az igazi utcafotó nem csak dokumentál és rögzít egy szembe jövő spontán, meglepő, és közben mégis ismerős eseményt, hanem történetet is mesél.”
Mindennek mi itt az Urbanplayernél külön és kifejezetten örülünk, hiszen egykor is toltunk egy streetfotós szériát, amit nagyon szerettünk is. Tolni. Jó látni, hogy tolják mások is.
“Addig is üzenjük mindenkinek: ha valaki egy megszállott tekintetű, fel-alá rohangáló, vagy éppen hogy egy helyben álló és láthatóan nem a turistalátványosságokat fotózó embert lát, ne foglalkozzon vele. Vagy, ha a helyzet úgy hozza, merevedjen meg, hátha felkerül a BPSPC instájára.”
Úgy legyen!