keresés menü

Óriási B-film készült Tupacról Kínában, mutatjuk is az előzetesét!

Miközben a hivatalos Tupac-filmről évek óta pletykálnak, de továbbra sincs semmi konkrétum, addig Kína ott vágott be Hollywood elé, ahol legkevésbé számíthattunk rá. 2016-ban bemutatják a saját Tupac-filmjüket!

Az amerikai színészeket is alkalmazó Until The End Of Time sztorija a jelenben játszódik. A főszereplő pedig egy kínai diák, aki az amerikai polgárjogot és aktivizmust kutatva botlik bele Tupac Shakurba és annyira rápörög a témára, hogy felkeresi az egykori repper excsaját is. Az egész kaland pedig nyilván sorsfordító jelentőségű lesz számára.

Az archív felvételeken feltűnnő Tupacot egyébként Tsalta Baptiste alakítja, ezért olyan, amilyen. Nyilván nem látták szükségesnek a jogi feltételekről való egyezkedést.

Az előzetes alapján egy finoman szólva naiv, de valahol, úgy nagyzolva belőve, a B-filmek esztétikáján belül szerethető alkotás várható 2016-ra. Legalábbis ekkor tervezik bemutatni egy amerikai filmfesztiválon.

(via complex, theguardian)