keresés menü

Úgy fest, hogy egy ötéves kalandjáték fogja megcsinálni a Halloweenemet

Stranger Things- és Twin Peaks-rajongók figyelem!

A Life Is Strange-ről van szó, és aki ismeri, az nyilván már a nyitókép alapján tudta, de azért szólok előre, hogy nagyjából annyi a megfejtés, hogy milyen klassz dolog ez.

Majdnem egy évig úgy volt Playstationöm, hogy kizárólag a Forma-1-es játékkal csapattam rajta. Aztán kíváncsiságból végigjátszottam a Last Of Us nevű zombis túlélőjátékot meg valamelyik Wolfensteint, és noha közben jól éreztem magam, azért amikor visszagondoltam arra, hogy mégis mi a manót csináltam én az elmúlt néhány órában, hát akkor kicsit elszégyelltem magam. Úgyhogy maradtam a Forma-1-nél.

Igazából magam sem tudom, miért kezdtem el kattintgatni a Playstation Store-ban a halloweeni akciók között, de végül – dobpergés – az lett a vége, hogy ezer forintért megvettem a Life Is Stange nevű játékot. Egyrészt, baszki, csak egy ezres az egész, másrészt meg a neten is azt irkálták róla, hogy Twin Peaks-hangulat. Nézzük már meg!

És tényleg tök jó az egész, annyira, hogy most attól félek, október 31. előtt végig találom játszani az egészet. Annyi a sztori, hogy van egy elsőéves egyetemista geek lány, aki rájön, hogy olyan természetfeletti képességgel bír, hogy, ha korlátozott mennyiségben is, de vissza tudja tekerni az időt. Egy rejtélyes módon eltűnt lány és az álmaiban megjelenő, a városuk felé tartó óriástornádó arra ösztönzi, hogy a szuperképességével a titkok nyomába eredjen.

Maga a játék olyan, mint a Black Mirror interaktív része, a Bandersnatch, ahogy haladunk előre a történetben, egyre jönnek a döntésünket kívánó szituációk. A legklasszabb pedig az, hogy mennyire kreatív módon használják fel ezt az idővisszatekerős képességet. Csomó feladatnál, egész komoly logikai munkát kapunk, ahol az idősíkokkal kell matekozni.

És a legfontosabb kérdés: tényleg Twin Peakses?

Részint igen, a misztikumrész nagyon jól működik. Viszont van egy elég erős pasztellszínű, melankolikus hangulata az egésznek, ami sokszor ilyen lányregényesen csöpögőssé válik. Tehát azt nem teszi meg a Life Is Strange, mint a Twin Peaks, hogy miközben már-már a világ sorsa forog kockán, még akkor is ironikusan tud közelíteni a hőseihez. Kicsit megengedően viszonyulva a Life Is Starnge-hez azonban most nem igen tudok jobb szórakozást kitalálni Halloweenre, mint ez.

Amúgy nem csak PS-en játszható, hanem PC-re, Xbox-ra, Androidra és iOs-re is leszedhető a játék. A kényelmesebbek pedig YouTube-on is találnak 8-10 órás végigjátszásokat.