Elsőre bizarrnak hangzik, de hát eddig is sokan és sokféleképpen hagytuk az emlékünket az utókorra: van, aki naplót írt, más zenét szerzett vagy képeket festett, esetleg a nevét egy üzleti vállalkozás viszi tovább, akad, akinek simán csak a hamvai pihennek egy urnában a családi polcrendszer kitüntetett helyén, és van, akinek az egyik egészséges szerve éli második életét a család egyik fiatalabb, arra rászoruló tagjában.

Save My Ink néven pedig már létezik egy olyan nonprofit (!) vállalkozás is, aminek a missziója az, hogy az emberi bőrön elhelyezett művészet ne vándoroljon az ember bőrével együtt a sírba, hanem váljon ilyen ereklyévé:

Nem, egyáltalán nem vicc. Így hangzik a cég hitvallása:

https://www.youtube.com/watch?v=R-9JUkigRT0

A szolgáltatást a National Association for the Preservation of Skin Art (NAPSA) viszi, aminek a vezetője, Charles Hamm végülis teljesen elfogadható magyarázatot ad az egészre:

Azt is mondja, a tetoválás is egy egyedi történet, csak éppen egy más típusú vásznon.

Ahhoz egyébként, hogy valakinek ilyen szép keretbe kerüljön a tetkója, miután eltávozott ismeretlen vidékekre, minimum 18 évesnek kell lennie, és a szervezet tagjának, ahova egy minimális összeget kell befizetnie csak, illetve kijelölnie egy kedvezményezettet, aki majd jelez a NAPSA-nak a halál bekövetkezte után. A halottbalzsamozónak ezután a megjelölt bőrfelületet el kell küldenie a szervezetnek egy tartósító vegyületben, ami innentől gondoskodik annak “mumifikálásáról”, majd keretbe helyezéséről.

Az eljárást egyébként jó egy évig tökéletesítették, és most már ott tartanak, hogy nem is csak simán megőrzik a tintával festett bőrdarabot, hanem felerősítik annak jegyeit. Valahogy úgy, mint amikor egy régi festményt restaurálnak. Amikor pedig elkészült a remekmű, a tulajnak már csak arra kell figyelnie, hogy ne tegye ki direkt napsugárzásnak, és onnantól örök műtárggyá válik.

Valami azt pusmogja, hogy itthon ennek az elterjedésére még várni kell:

(via Hyperallergic)