keresés menü

Tervezz szobrot a margitszigeti Holdudvarnak!

2013/06/11 kedd 10:28
Urbanplayer        dizájn, hip, kult

holdudvar

A régi kaszinóban működő étterem-bulihely-galéria úgy döntött, hogy szobrot állít, vagyis erre ír ki pályázatot. “A Holdudvar a Margitsziget köztere”, ez lenne a tematika – végülis meglehetősen kézenfekvő -, és megkötés nélkül számítanak minden kreatív emberre. Azt írják, hogy a kívánatos szobor ilyen:

holdudvarszobor

Minderre 350 ezer forint van elkülönítve, ami tartalmazza az anyagköltséget és a munkadíjat is. A határidő június 25., és akiben további kérdések fogalmazódnak meg, illetve a technikai paraméterekre is kíváncsi, az ide kattintson, illetve írjon a szobor@holdudvar.net címre.

Hogy ki készítheti el végül a szobrot, azt egy zsűri dönti majd el, amiben olyanok foglalnak helyet, mint Oltai Kata, Zságer Balázs, Szigeti Péter, a Kreatív magazin főszerkesztője, Martinkó József, az Octogon magazin szerkesztője, Bosznai Tibor Holdudvar művészeti vezető és Polyák Levente, a Kortárs Építészeti Központ kurátora. Ja, és persze az előbbi webes flyeren pontozott körvonal még véletlenül sem jelenti azt, hogy csak lovasszobrokkal lehet indulni!