keresés menü

Termelői piac, amihez végre nem kell másnaposan feltápászkodni: Szatyorbolt

Az rendben van, hogy a városban már elég sok termelői piac működik, ahol hozzájuthatunk mindenféle földi jóhoz, de helyes életmód ide vagy oda, tegye fel a kezét, aki szívesen kecmereg ki az ágyból vasárnap délelőtt, hogy áldozzon az egészség és a környezettudatosság oltárán. Márpedig a legtöbb és legjobbak – lásd Szimpla piac – éppen ebben a hagyományos békeidőben várják a tudatos vásárlókat. Sokak szerint viszont a vasárnapi délig alvás és ágyban reggelizés legalább annyira hozzátartozik az “ép testben ép lélek” filozófiához, mint a biozöldségek, ezért külön öröm, hogy létezik egy bolt, ahol tulajdonképpen minden nap termelői piac van.

A Gyulai Pál utcai Szatyorboltban ugyanis, ha kisebb választékban is, de minden megtalálható, ami egy jó piacozás során is felkerül a listára, és persze itt is minden könyékbeli vagy fair trade gazdaságokból származik.

Egy kis közösségből nőtte ki magát az üzlet, ami eleinte alkalmi vásárokat rendezett, több átvevőponton a városban. De ahogy a beszállító termelők, kézműves ételkészítők és visszatérő vásárlók köre hízott, úgy vált egyre sürgetőbbé egy állandó bázis, ahová bárki bármikor betérhet, ha éppen csak egy kis magyar bioliszt hiányzik is a sütihez.

De itt sem vész el teljesen az a változatosság, ami a piacokat jellemzi, hiszen az állandó termékeken túl – ami lisztek, gabonák, olajak, fűszerek és száraztészták széles körét jelenti – természetesen csupa idényzöldség és -gyümölcs kerül a polcokra. A legfrisebb termékeket pedig kész pakkban is meg lehet rendelni, aminek az összeállítása hetente változik, most például éppen sütőtök, újkrumpli, sóska, feketeretek és körte van benne, és egy négy fős “Nagyszatyor” 6000 forintba kerül.

A weboldalra pedig azért is érdemes ellátogatni, mert az ott megrendelhető hiperfriss áruk – a boltinál sokkal hosszabb – sora már tényleg felér egy kánaánnal. Itt sajtok (különböző fűszerezéssel kb. 3200/kg), húsok (kolbász, tepertő, parasztsonka, kb 2400/kg), pékáruk (kenyerek, kekszek), cukormentes házi lekvárok és szörpök közül is válogathatunk.

Egyszerűen csak annyi a dolog, hogy hétfő estig leadjuk a rendelést, és csütörtökön már át is vehetjük. Az átvevőnapokon ráadásul igazi piachangulatot is kapunk, hiszen ilyenkor mindig van egy kis minivásár, ahol személyesen találkozhatunk néhány étel gazdájával, és mennyivel jobb ilyenkor haverkodni, mint vasárnap hajnali délben, nem?

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥