keresés menü

Szereted a boldogságot? Akkor menj el a kiállítására!

Mármint arra a csütörtökön nyíló kiállításra, amit köréje építenek. Vagy rája. Vagyis nem rája, hanem erre a könyvre, ami a boldogság felfedezésére tanít. És nem is építenek, hanem egyvalaki építi, konkrétan a szürreális kompozícióiról ismert Ív & Candie fotópáros ötven százaléka, Szombat Éva. Innen már lehet is sejteni, hogy ez nem valamiféle feketegyörgyi értelemben vett nyomoronc modoroskodás lesz egy Fantasztikus Érzelmi Entitásról, hanem annál néhány szinttel eredetibb valami.

Na de mi?!

“Munkanélküliek, zárkózottak, intoleránsak, pesszimisták, kishitűek, depresszívek, irigyek, kesergők és szeretetlenek figyelem! 

Augusztusban megnyílik Szombat Éva fotográfus boldogság projektjének első önálló kiállítása a Supermarket galériában. Az anyag a tavaly megjelent, majd idén továbbfejlesztett Boldogság könyv gyakorlatközpontú témafeldolgozása, instant mentálhigiénés kezeléssel. A helyszínen kézbevehető és megvásárolható a kiállítás alapjául szolgáló könyv legrojálabb verziója, illetve a hungaro-dekadens rászorulóknak hazavihető majd egy szűkített kiadás az otthoni tréningezésre.”

Így a bemutatkozó szöveg.
És így az eseményoldal.