keresés menü

Skandináv fotósok úgy kapcsolták össze az Embert és az Anyatermészetet, mint még soha

A norvég-finn alkotópáros, Karoline Hjorth and Riitta Ikonen mágikus, folklórszerű képsorozatban örökítenek meg olyan idősebbeket, akik életvitelükből adódóan szorosabban kötődnek a környező tájhoz, ahol élnek (és esetleg amit megművelnek), mint bárki más.

Ehhez pedig egy csodás módszert találtak: alanyaikat megkérték arra, válasszanak egy kedvenc összetevőt a természeti környezetből. És aztán gyakorlatilag “összeépítették” őket ezekkel az elemekkel, itt feljebb például Britet látjuk, aki keramikus, és úgy tűnik, mint aki egy sziklával forrt egybe, annak a kék agyagnak hála, amiből elég sokat találni norvég szülővárosában.

De itt van például Bob, egy visszavonult egykori profi divatfotós, aki fenyőtűlevélből álló kalapot és kabátot visel a Queens-i Forest Parkban:

Hjorth és Ikonen annyira a művészetük szerves részének tartják az így lefotózott embereket, hogy nem is modelleknek vagy alanyoknak hívják őket, hanem közreműködőknek. Ahhoz pedig, hogy a mágia végül harmonikus formát öltsön, minden esetben hosszas felkészülési procedúra előzi meg a fotózást.

A tengeri moszattól a mocsári molyűzőn és a tengeri sünön (!) át a pöffeteggombáig minden egyes anyagot először is össze kell gyűjteni, majd viselhető formába alakítani, végül analóg módon képalkotni órákon át, akár megterhelő időjárásban, havasesőtől a sűrű ködig.

De, ahogy az a végeredményből látszik, nagyon megéri.

Aki támogatná a két művész projektjének folytatását, az a Kickstarteren megteheti még március 15-ig!