keresés menü

Saját portréjával ütötték le Maria Abramovicot művészi célból

A WTF kategóriájú performanszok nagymestere, Maria Abramovic egy retrospektív kiállításának megnyitójáról távozott Firenzében, amikor egy férfi a semmiből a fejébe húzott egy bekeretezett képet.

Mint az hamarosan kiderült, a képen Abramovic portréja volt látható, amit a férfi festett meg. Ez szakadt szét a művésznő fején, nem sérült meg, viszont rögtön beszélni óhajtott a támadóval.

Az 51 éves cseh művész arra a kérdésre, hogy miért utálja ennyire Abramovicot, azt felelte, hogy:

„Meg kellett tennem a művészetemért.”

Erre Abramovic eképpen okította ki: „Én is voltam fiatal és ismeretlen művész, de nem bántottam senkit. Műveimben különböző helyzeteket viszek színre és az életemet kockáztatom. De az az én döntésem és én szabom meg a feltételeket.”

Hozzátéve, hogy régebben dühös lett volna, most azonban igyekszik megértő lenni.

(via)