Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Bill Ray, a LIFE fotósának adatott meg a nagy szerencse, hogy a hatvanas években heteken át lógjon a Hells Angels dél-kaliforniai szárnyának tagjaival, még mielőtt a világ legismertebb motorosbandája igazán elvetemültté vált volna – ekkoriban például még nem is sorolták őket a szervezett bűnözői gangek közé, de ma már igen, nem is annyira véletlenül.
“Ez a lázadás új fajtája volt. Nem volt munkájuk, irtóztak mindentől, amit a legtöbb amerikai nagyra értékel – a biztonságtól, a stabilitástól. Csak motoroztak, bárokban lógtak, akár napokig, és verekedtek bárkivel, aki beléjük kötött.”
– mondta róluk a fotós, hangsúlyozva, hogy egészen kivételes dolog volt velük lenni.
Ray észrevett azért ezt-azt. Például hogy a lányok nem voltak odaláncolva a keményfiúkhoz, nem akaratuk ellenére voltak velük, annak ellenére, hogy azért nem bántak velük hímestojásokként. Az egyik fotón lehet is látni, amint a csajok – köztük egy bekötözött orral – egy krimóban ülnek két asztal mögött, mert a srácok egy elszeparált szobában “üzleti meetinget” tartottak. Amire a lányok nem voltak invitálva.
“Ezek a fiúk az utak királyai voltak. Szerintem eszükbe sem jutott, hogy valaha is kajtatniuk kell a lányok után. Jöttek ők maguktól, a srácok meg válogattak közülük.”
Ray szerint ráadásul a többségük meglepően fiatal, szinte tinédzser volt. Mégsem látszottak fiatalnak: “azt hiszem, egy Harley hátulján utazni 100 kilométeres tempóban minden időjárási körülmény között öregíti az embert.”
Azt a fotós is elismerte, hogy azért nem volt leányálom az együtt töltött pár hét. Elfogadták ugyan, a kis kockás ingjében talán egy mulatságos figurának tartották, de ő eléggé nyomasztónak élte meg a velük való létezést, hiszen olyan érzés volt – abból fakadóan, hogy ezek a figurák nem blokkoltak órát reggelenként, rengeteg elüthető idejük volt, amiből elég sok órát fordítottak sörözésre és szívásra -, hogy bármikor bármi megtörténhet. (És ott volt még az a tudat is, hogy nem volt munkájuk, de pénzük, az valahogy mindig.)
Olyanok voltak, hogy egy laza pillanat vagy poén bármikor átfordulhatott feszültbe, aztán meg ijesztőbe. De most már tényleg beszéljenek a képek – amik egyébként a LIFE-ban akkoriban nem is jelenhettek meg, mert az egyik szerkesztő egyszerűen úgy döntött, nem akar anyagot “ezekről a büdös suttyókról.”
(via)