keresés menü

Szabó Viktor őszi utcákat fotózott felülről, az eredmény költői színkoktél lett

Így még nem bontakoztak ki előttünk a sárgálló fák.

“Szerettem volna az ősz színeivel játszani, de kerülni a megszokott sablonokat. Mivel Zuglóban lakom, itt kezdtem el mozogni, és ötletelni” – írta Viktor a megkeresésünkre.

Előző fotóprojektjére, a Normal Is Boringra sok visszajelzést kapott, ugyanis kiemelték a Behance egyik legnagyobb galériájába. “Sokan megjegyezték, hogy lehetne hozzákapcsolni egy környezetvédelmi üzenetet is. Nem terveztem neki ilyen gondolatot, de mivel ez engem is érdekel, és láttam azt is, hogy Zuglóban elég rendesen jelen van a természet (szerencsére), nem úgy mint a belvárosban, elindultam ezen a vonalon. Vidéken is készültek a sorozatba képek, pontosabban Tiszaújvárosban, ahol korábban éltem.”

Viktor igyekezett olyan fotókat készíteni, amik a természet és az ember kapcsolatát mutatják be, illetve aztm hogy

hogyan szerzi vissza a természet azt ami az övé.

“Felülről látni, hogy szinte mindent amit tudunk beépítünk, de néha igyekszünk hagyni a parkolókban egy-egy szigetet a fáknak. Próbáltam érdekes kompozíciókat találni, ilyen például a négy különböző színű fa az út közepén, a benőtt kosárpálya, és az egyik kedvencem a narancssárga út, ahol a fák árnyékai a lehullott levelekkel egész érdekes látványt adnak.”

Viktor vadul blogol is, ezt itt lehet követni!