keresés menü

New York megfizethető lakásokat épít csóró zenészeknek és művészeknek

Az utóbbi időben egyre több felől lehetett hallani, hogy New York túl drága lett, ezért csomó feltörekvő művész nehezen tudja megfelelő körülmények között elindítani a karrierjét. A város egyik legendás lakója, Patti Smith például már 2010-ben is azt javasolta, hogy inkább próbáljanak szerencsét más városokban, mert NYC már eltávolodott a művészektől.

Úgy fest azonban, hogy a városvezetés Bill de Blasio polgármesterrel az élen nem akarja, hogy a városnak ez a vonzó, virágzóan kreatív oldala a múlté legyen, és kitaláltak egy programot, ami direktbe a kis jövedelmű alkotó arcok megtartását támogatná.

“Tudjuk, hogy ma New York részben azoknak a művészi vizionáriusoknak köszönhetően olyan, amilyen, akik egykor napról napra küzdöttek a megélhetéssel.”

A következő tíz évben évente 150 olyan lakás épülne, amire kizárólag bizonyos anyagi szint alatt élő művészek pályázhatnának. Az 1500 lakóegység mellett épülne még 500 munkatér is: próbaterem, műterem, ilyesmik.

Szerintünk erről a kezdeményezésről a művészettörténet kevésbé fontos városai is példát vehetnének. És kivételesen még csak nem is Budapestre gondolunk elsősorban.

(via consequenceofsound)