Amikor a kortárs művészet, a halál és a környezettudatosság táncot jár.

Hédi azzal kereste meg az Urbanplayert, hogy ha már úgyis foglalkoztatnak minket mind az emberi alkotások, mind az ember szörnyű rombolása, akkor megmutatná nekünk a képeit, amik főleg szemét-csendéletek, ebben a minőségükben pedig a túltermelés és túlfogyasztás témakörében fogannak.

Csendéleteibe ráadásul a saját életét is akarva-akaratlanul beleszövi.

“Már gyerekkoromtól kezdve nagyon érdekelt az elmúlás, a halál gondolata. 19 évesen kezdtem el fotósnak tanulni, bár akkor még úgy terveztem, hogy divatfotós leszek. Későn tudtam meg, hogy mindenképp kell egy gyakorlati munkahelyet választanom, viszont akkor már az összes műterem tele volt, nem kaptam helyet sehol sem. A nagynéném a Sote pathológiáján dolgozott, és felajánlotta, hogy az ottani fotóshoz is el tudok szegődni gyakornoknak, csak hát boncterembe kell járni szerveket, testrészeket fotózni. Bevállaltam, és nem bántam meg, mert ott szemtől szembe találkozhattam azzal, ami mindig is érdekelt” – mondta el nekünk.

“Maradtam, aztán fotós iskolát váltottam, mert egyre jobban kezdett érdekelni a kortárs művészeti fotográfia, és úgy éreztem, hogy ezt a Szellemkép Szabadiskolában megkaphatom.”

“Amikor elvégeztem a sulit, rá két évre beteg lettem és nagyon sokat fogytam. Ott testközelből is megtapasztaltam a halált, ezután kezdtem el csendéleteket fotózni.”

Hédi a fotóin a rohadást próbálja meg szépen ábrázolni, a maga letisztultságában, szó szerint is zsigeri valóságában, ezért használ egyszerű fekete és fehér háttereket, illetve erős színeket. Ezen túl pedig megjelent felvételein a környezettudatosság, amit tulajdonképpen organikusan hozott magával a korábbi téma.

 
 

“Célom az (mindkét esetben), hogy az emberek olyan témákról is elgondolkodjanak, amikről nem szívesen szoktak” – akit pedig a további munkái is érdekelnek, az ide lapozzon!

Igazán kifinomult magasélet: megjött a Roadster print! Lapozz bele, rendeld meg, élvezd! (X)