keresés menü

Nagy Bejelentés! Az A38 megszűnik kizárólag bulihajónak lenni

  • Rögtön lőjük is le a poént: a hajón továbbra is lesznek BULIK. De úgy érzik, végre kezd elpárologni a közbeszédből a bulihajó kifejezés, hiszen a szűk érdeklődésre számot tartó, de előremutató produkciók is teret kapnak már a fedélzeten, meg az alatt, hiszen kiteljesedett az összművészeti profil (Vasák szerint bulihajó helyett lassan el lehet gondolkodni a Kísérleti Zenei Központ kifejezésen).
  • Visszatértek a lemezkiadáshoz: náluk jött ki a Barabás Lőrinc és Vatican Punk Ballet egy-egy lemeze, nemsokára egy világzenei dj hanganyaga jön.
  • Elmélyült a magyar televízióval folytatott viszonyuk, már évi 260 koncertfilmet mutatnak be a késő esti órákban, amiket az A38-on forgattak.

Ez nem egy ilyen, ezt mi forgattuk, amikor megérkeztünk ma a hajóra:

  • A másik nagy együttműködés idén volt igazán a legsikeresebb: ez a Sziget A38 sátra, ami már naponta 7-8-9 órán át üzemelt. A Stromae koncerten megtapasztalt tömegjelenet kapcsán elmondták, hogy az életveszély hangoztatása azért túlzás volt a sajtótól, “ilyen fesztiválszituáció bármikor előfordulhat.” Jövőre reményeik szerint még jobb, még nagyobb, és remélhetőleg “még kevesebb zúzódásokkal járó” A38 színpad lesz a Szigeten.
  • Házi tehetségkutatójuk, a Szerencsejáték Zrt-vel közösen összehozott Talentométer kifejezetten az ismeretlen zenekarok felkutatására jött létre, és nagyon örültek, hogy legutóbb már az experimentális Makrohang nyert a zsűri teljes egyetértése mellett. Vagyis nem csak az uncsi gitárpopnak van Magyarországon létjogosultsága (ezt már csak mi olvastuk ki a sorok közül).
  • Ha már experimentálkodás: a Jazzaj havonta egyszer átkerül a hajóra a Mika Tivadarból. Éljen!
  • Újbuda jazzfesztivál a MU színházzal közösen, erről már írtunk egy sajátos aspektusból. Fontos mondat: “Nem volt még példa rá, hogy önkormányzat ennyire beleálljon a trombitafújásba.”
  • Októberben indul az őszi koncertdömping: Swans, Caribou, St. Vincent, Tycho, Triggerfinger… Novemberben pedig pótolják a májusban elmaradt MØ-t. Szintén éljen!
  • Felhívták a figyelmet ara is, hogy az A38 visszavonult a hagyományos sajtótól, orcájukat teljes egészében az online felé fordítva – aweboldalt is ezért szabták újra Rozmy segítségével, és a mobilapp is megújult, ami már nem csak a website kivonatolt verziója.

(Címlapkép: Kons.tance @ Flickr)