keresés menü

Most már biztos: lesz Trainspotting 2!

trainspotting

Ezért is nagy dolog az, amit Danny Boyle rendező (akinek azóta a Gettómilliomost és a 28 nappal későbbet is köszönhetjük, most pedig a Steve Jobs mozin dolgozik) most kibökött: várhatóan kereken húsz évvel az eredeti film után, azaz 2016-ban érkezik a folytatás. És nem is akárhogyan:

“mind a négy főszereplőt játszó színész akarja csinálni”

– mondta, hozzátéve, hogy már csak az időbeosztásokat kell egyeztetni, aztán bumm, hadd szóljon.

Ráadásul a sztorin sem kell nagyon agyalni, mert az eredeti szerző, Irvine Welsh 2002-ben már megírta a folytatást Porno címmel, amiben felvette Renton, Begbie, Beteg Fiú és Spud történetének elejtett szálait. A forgatókönyvíró John Hodge is állítólag már rajta vagy az ügyön, tavaly decemberben pedig az azóta mozisztárrá vált Ewan McGregor is közölte, hogy korábban nem akart folytatást, de időközben meggondolta magát, sőt, szerinte óriási két évtized múltán ugyanazokkal az arcokkal leforgatni egy második részt. Hát jöjjön csak!