Mark Lyon briliánsan dörgöli az arcunkba a tájképes tapéták szürrealitását

Máig tapad egyfajta kurtán-furcsán nosztalgikus báj azokhoz a természet szépségeit feldolgozó tapétákhoz, amikkel a nyolcvanas években számos magyarországi lakás is büszkélkedhetett. A nappaliban csordogáló erdei folyók kiszakították a robotoló középosztálybelit a mindennapok nyűgéből, ebben a tekintetben csodásak (és csodás közérzetjavítók) voltak, később giccsé és a megemelkedett igényszint martalékává lettek, a beszűremkedő napfénytől pedig az évek alatt szürkéskékké.

Mostanában viszont, a növénybarát hipszter-kánon napjaiban mintha újból a figyelem fókusza felé törekednének – nekem még egy ismerősöm is keresett ilyet a Facebookon, hogy felnyalja a szobájában. Mark Lyon fotós szintén újra felfedezte őket:

De nem csak úgy magukban, hanem a környezetükkel együtt megörökítve.

A képekből egyszerre sugárzik a tájképek okozta nyugalom, de az a nyugtalanság is, amit az a tény okoz, hogy ezek mégiscsak sokszorosára felnagyított fotók, oda nem illő, szürreális elemek a falon. A habzó erdei patak a fogorvosi eszközök társaságában, vagy a hőlégballon látványa a fröccsöntött telefon mellett így igazán fejen tudja csapni az embert, és Lyon szerencsére egy csomó ilyen példát össze tudott szedni.

(via)