keresés menü

Elege lett a motivációs idézetekből, és megrajzolta a női lét valóságát

friendscrop

Laura Callaghannek, akinek már korábban is szerettük az egyik sorozatát, elege lett abból, hogy a Facebookon folyamatosan jönnek szembe a naplementés, tengerpartos képekre rátett felületes üzenetek. Szerinte ezek ugyanis sugallt szándékukkal ellentétben nem motiválnak, hanem hazug módon azt sugallják, hogy minden rendben, bárki elérhet bármit.

Elsősorban a nőknek címzett mémeken akadt ki, ennek következménye pedig az Aspirational című sorozat lett, ahol is a rá jellemző színpompás részletgazdag rajzokkal teszi elénk a kemény igazságot.

travel-temp

(via)