Spirulina alga kutyáknak, macskáknak – melyek a jótékony hatásai?
A Kung Fury épp olyan lenyűgöző nyolcvanas évekbeli nosztalgiapornó lett, mint amilyenre a David Hasselhoff-féle betétdal alapján számítani lehetett. A szupererejét egy párhuzamos villámcsapás-kígyómarás kombóból szerző szuperhős visszamegy az időben, hogy elpusztítsa Adolf Hitlert, a későbbi Kung Führert. Az időutazásba azonban hiba csúszik, és a Német Birodalom helyett egy dinoszaurusszal találkozik megérkezésekor.
A teljes sztorit nem lőjük le. Bár van néhány nyelvi poén, de alapvetően mindenki érteni fog mindent. Inkább elmondjuk gyorsan, hogy szerintünk miért olyan fontos ez most.
A Kickstarter ugyan tömegével termeli a bugyutábbnál-bugyutább ötleteket. Igazán nagy, paradigmaváltó találmányok pedig nem születtek ezen a felületen keresztül. Úgy fest, hogy utóbbi megmarad a nagy cégek kezében. Független fejlesztésű játékok és indie-filmek megfinanszírozására azonban nagyszerű platformnak tűnik. A Kung Fury elkészülése pedig egyben ennek a formulának a diadala is.
Annak következtében, hogy olyan támogatók finanszírozták a filmet a koncepció átolvasása után, mint a kedves olvasó vagy mint én, a készítők nyugodtan megmaradhattak az eredeti elképzelésnél. Egy hollywoodi, de meg egy központilag finanszírozott filmnél is elvárás lett volna, hogy mindenkinek tetsszen. A pontos közönség előzetes összegyűjtésével viszont elég volt csak az ő elvárásaikra fókuszálni. Arról nem is beszélve, hogy ugyanaz rendezte a Kung Fury-t, aki a címszerepet is játssza. Aki maga is rajongója a 80-as évek együgyű giccsfilmjeinek.
Mindennek köszönhetően nem csak simán egy utalásokkal teli metafilm keletkezett, hanem fél órába sűrítve megkapjuk a 80-as évek játéktermi miliőjének kvintesszenciáját. Míg egy Pókembernek a mindenféle érdekek és piaci stratégiák miatt mindig helyett kell hagyni a folytatásra, addig úgy fest, itt megengedhető volt a totális tematikai maximalizmus. Bátran bedobhattak bármit, bármivel összekeverve vagy szembeállítva.
És bár látszólag a Kung Fury minden elemét a nyolcvanas évekből veszi, az alkotói képzelet szinte brainstormingszerűen pörgeti előttünk az ötleteket és meglepő fordulatokat. Mindezt tényleg olyan sűrűségben, hogy nem is hagy időt azon mélázni, hogy tulajdonképpen mekkora agyatlanság folyik a szemünk előtt. Ezzel vizuális attakkal egyúttal mintha visszavinné magát a filmet annak a méliès-i gyökereihez.
A YouTube-korszak hajnalán még voltak olyan elképzelések, miszerint a rövidfilmek nagy korszaka jöhet el. Ehhez képest éppen hogy a végeláthatatlan, többévados sorozat lett az első számú filmes formátummá. A Kung Fury a maga fél órájával egy olyan formulát kínál, ami több egy 5-10-15 perces rövidfilmnél, mégis simán letolható YouTube-ról egy közepesen hosszú BKV-út folyamán is. David Sandberg filmje és mondjuk Kanye West Runaway-e alapján nekünk nagyon tetszene ennek az időben összezsúfolt maximalizmusnak az előretörése.