keresés menü

Kicsi Tysonnak Szivárvány Birkenau felett címmel jelent meg a harmadik regénye

Ha itt nem szaladunk bele, akkor feltehetően ugyanúgy megy el mellettünk az egykor Kicsi Tyson néven Ogly G meg Dopeman mellett reppelő Váradi József harmadik regénye, ahogy tette azt az első kettő: a 2013 Utca hercege, illetve a három évvel későbbi Füvészkerti galeri.

A hároméves sormintát pedig most is tartotta Váradi, az előzőekhez hasonlóan ismét a Libri gondozásában jelent meg a Szivárvány Birkenau felett című új regénye, aminek így szól az ajánlója:

“Ágoston, a fiatal hegedűvirtuóz várandós feleségét hagyja Budapesten, amikor bevagonírozzák a koncentrációs táborba tartó vonatba. Birkenauban szörnyű árat kell fizetnie az életben maradásért: a szadista emberkísérleteiről hírhedtté vált, a táborban élet-halál urának számító dr. Mengelét szórakoztatja zenéjével. És ahogy alkalomról alkalomra előadja a rettegett orvosnak Paganini La Campanella című darabját, lassan megérti, miért hívták a zeneszerzőt kortársai az ördög hegedűsének…”