Látunk egy remekbeszabott fotót. Jó a szög, átgondolt a kompozíció, csak úgy buzog róla a kifejezés, és a megfelelő pillanat sem egy századmásodperccel előbb vagy később következik be rajta. Mégis, mi az első, ami a fotózásban az átlagnál mélyebben megmerítkezett szemlélődőt érdekelni kezdi? Hát persze, hogy az, mivel készítették a képet.
Ezért jött létre a Shotkit nevű oldal: hogy megmutassa, mi lapul azokban a fekete hátizsákokban. Meg milyen képeket hoztak össze az adott szettekkel.
Hogy a szájt rájátszana a 21. század agyontárgyiasult világára? Nyilván, de senkit nem hibáztathatunk ezért. Az ebédünket is szeretjük elemezni, hogy miből mi van benne. Ráadásul itt az infotainment valósul meg a maga legszebb valójában: hiszen azzal együtt, hogy csodás fotókat nézegethetünk, tudást szerzünk arról is, hogy ezek milyen eszközökkel születtek meg. A fotózás folyamatos tanulás, itt meg bőven lehet tanulni – még ha nem is a fényelést meg a beállításokat.
Bárki bemutathatja egyébként a munkahobbieszközeit: csak egy űrlapot kell kitölteni és néhány fotót feltölteni, és ha szerencsénk van, és beválogatnak, máris láthatja a világ, mivel exponálgatunk – meg a végeredményt is.
Külön izgalmas eljátszani a gondolatokkal, hogy melyik fotós milyen ember lehet valójában. A Tokió utcáin kalandozó csávó, aki 2006 óta mindig a nyakába akasztja a Leicáját, még akkor is, ha turistának nézik, ezen kívül pedig csak egy kis Konicát és egy digitális Ricoh-ot hordoz magával? A meseszerűen fényelő reklámfotós, aki a sok kölcsönzés után beruházott egy töbmilliós Hasselbladra, de rájött, hogy a szoftvere miatt megbízhatatlan, ezért többnyire már csak porosodik? A portréfotós, aki tulipánokkal rakja körbe a lencséit?
Már csak az hiányzik, hol van mindez: ide kell vándorolni a remek fotográfiai tanulmányokért. És amit még nem mondtunk: egy csomó fotós részletekbe menően fejtegeti, hogy melyik eszközét hogyan, mire használja, milyen munkamódszerrel dolgozik. Jobbat nem is kívánhatnánk.