keresés menü

Júniusban Cambridge-ben tartják az első angol hiphop-konferenciát

A finoman szólva patinás Cambridge Egyetemre a világ minden tájáról érkeznek majd tudósok, hogy értelmezzék a műfajt, valamint olyan előadók munkásságait, mint Kanye West, MC Rakim vagy Tinie Tempah. Lesznek zenetudományi, nyelvészeti és gendertudományi szempontok is.

A konferencia főszervezője, James Butterworth szerint az akadémiai összejövetel fő célje az lesz, hogy az “az számít, hol vagy” segítségével mélységében megértsék a műfaj etikáját és esztétikáját.

Az eset pikantériája természetesen az, hogy fehér falak között, az intézményes diskurzus keretein belül akarják megvitatni egy olyan szubkultúra mibenvalóságát, ami épp hogy az utcához kötődik és az intézményi keretekkel való szembenállásból indult. Tehát a hiphoptól egy lényegileg idegen nyelven menne az okoskodás.

A szervezők is elismerik, hogy ennyiből picit problémás a téma, de úgy érzik, még mindig ez a legjobb hely, ahol beszélhetnek a jelenségről. Arról nem is beszélve, hogy már most csomó érdeklődő van. Emellett Butterworth kiemelte, hogy a Cambridge zenei karán is van hiphop-kurzus, valamint Oxfordban is egy kötelező modul az elsőéveseknek.

(via dazeddigital)