keresés menü

Leépítenék a helyi hatóságok az ibizai bulikultúrát

Szörnyű hír az ibizai promótereknek, az angol, a német és egyéb nációk partiarcainak, hogy jövő nyáron reggel fél hétkor – történjék bármi – be kell fejezni a veretést a bulisziget klubjaiban.

A rémhírt tartalmazó rendelet kiterjed a bárokra is, náluk hajnal ötkor van záróra. A tengerparti táncos helyeken pedig, az éttermekhez hasonlóan háromig lehet maradni, de már éjfélkor le kell húzni a zenét.

Ha ez nem történik meg, úgy a kihágás mértékével arányos büntetésre számíthat a szabálysértű lokál. Nyilván ez az “arányos” büntetés sok mindent jelenthet, én épp

Spanyolországban láttam olyan bárt, ahol inkább engedték a dohányzást a vendégeknek és vállalták a büntetést, hogy megmaradhassanak olyannak, amilyenek voltak.

Mindenesetre az elég egyértelműnek tűnik, hogy a helyi vezetés mindenképpen korlátok között akarja tartani a méltán ismert ibizai bulikultúrát. Így az olyan kluboknak, mint az afterjeiről híres Amnesia, vagy ki kell találniuk valamit, vagy végignézhetik, ahogy elvesztik a varázsukat (már ha nem veszítették el már eddig is), miközben Ibiza meg picit élhetőbb hely lesz. Szóval ennyit a reggelekről: