keresés menü

Jó lenne tényleg táncolni, nem csak lépegetni meg bólogatni?

Az Ötkert programszervezői egy olyan tendenciát véltek felfedezni a budapesti éjszakában, hogy egyre több a bárjellegű beülős hely, miközben egyre kevesebb direkte táncos lokál van. Ez pedig azzal a társadalmi deficittel jár, hogy kevésbé is tudunk táncolni, mint az elődeink.

Tenni kellett ellene!

A megoldást az Art Kingdom Dance Community három táncosával közösen találták ki. Ez lett a Ghetto Dance Series, ami egy háromhetente megrendezett sorozat, ahol a kispénteki alapozás során különféle táncok alapjait sajátíthatják el a megjelentek. Sőt, a bátrabbak az este előrehaladtával a színpadon is kipróbálhatják magukat.

Mivel az esemény ingyenes, ezért tényleg csak magadba kell nézni, hogy elég-e neked annyi tánctudás, amid most van, vagy pedig a legjobb lenne még most >BECSEKKOLNI<, holnap csütörtökön pedig már az első sorból lesni a legtutibb figurákat.