Öt izgalmas szilveszteri program, amit érdemes kipróbálni
Francesca Harris a Nottingham-i Egyetem 21 éves hallgatója a The Modern Male című kollázsinstallációját Tinderen összematchelt srácok nemi szerveinek fotóiból állította össze.
Nem kertelt. Rögtön a bióban leírta, hogy miért van itt (ott), emellett minden csetüzenetet azzal kezdett, hogy “dick pic?”. Mint egy visszafordítva a srácok ellen a kéretlen képek fegyverét.
A 600 összeismerkedéséből összesen 300 fotó jött össze. A beküldőknek pedig mindössze harmada próbálkozott be valami barterajánlattal.
Érdekes módon Harris azt figyelte meg a kiállított mű kapcsán, hogy a férfiak sokkal inkább zavarban voltak a megtekintése során. Reméli, ezután kétszer is meggondolják, amikor lányoknak kéretlenül küldenek ilyen fotókat.