keresés menü

Jobb közérzet naiv festményekkel Fehéroroszország kietlen tájain

Tudjuk, hogy elég nagy szemétség havas tájakról képeket közölni, főleg, hogy a nyár már gyakorlatilag az utolsókat rúgja, de Alexandra Soldatova színes buszmegállókról készült fotói valahol mégiscsak szívmelengetőek. Legalábbis az a naivitás, amivel a teljesen ismeretlen művészek egy kis színt vittek az egyébként szürke és komor Fehéroroszország egyes területeire, mindenképp megérdemel pár sort.

Az It Must Be Beautiful fotósorozat az 1980-as évektől egyre gyarapodó, kifestett buszmegállók vizsgálata, és címéből (meg úgy egyébként) ki is derül, hogy tényleg semmi más nem volt itt a cél, mint a kietlen tájak feltuningolása, és persze az utazók közérzetének javítása. Soldatova saját elmondása szerint hazájában imádják az emberek a rendezettséget és szépséget, és annak próbált utánajárni, kinek mit jelent ez a szépség és hogyan működik egy kicsit ingerszegény környezetben.

Még több kép és interjú a Hyperallergic oldalán.