keresés menü

Derék főszerepet kapott a Lánchíd egy karanténból szabadulós videoklipben

A zenét pedig egy Oscar-díjas alkotó jegyzi, hoppá!

Még a jó 105-ös buszt is láthatjuk elhaladni a Hans Zimmer (Oroszlánkirály, Gladiátor, Esőember, és sok más film zeneszerzője) és Alan Walker elektronikus zenei producer közös számához készült videóban, yay!

A zongorista Los Angeles-i otthonából indulunk, amit a következő snittekben a 22 éves norvég dj egy víz alatti stúdióban paprikáz fel némi villanyzenei ráhatással, majd a járvány enyhülése után, a világ nagyvárosaiban az állandó otthonlétből kiszabaduló embereket látunk, akik meglepve nézik az épületekre vetített reménysugarat. És, ahogy feljebb írtuk, feltűnik Budapest is

Csekk-csekk:

Egyébként abban, hogy a klipbe Budapest is bekerült,

nagy szerepe van a Freelusion csapatának, ami egy magyar alapítású, nemzetközi szinten jegyzett, videomappinggel foglalkozó cég.

A nagyközönség elsősorban táncos produkcióikról, valamint a Britain’s és az America’s Got Talentben szerzett sikereikből ismerhetik a Freelusiont, de nem mellékes az sem, hogy épületvetítés világbajnokságot nyertek, és az utóbbi években nemzetközi színházi előadások, Las Vegas-i szuperprodukciók, óceánjáró luxushajók show-műsorainak készítői, közreműködői.

Melókában a Duna mentén

A Freelusion munkáját a hazai közönség legközelebb az őszi színházi szezon megnyitásakor a Thália Színház Gyilkosság az Orient expresszen című előadás, illetve az Operaházzal közösen készített Carmina Burana során csodálhatja, tapsolhatja, illetve dícsérheti meg.