keresés menü

Banksy korábbi ügynöke búcsúzik a művészvilágtól, mert az szerinte túlzottan a $$$ körül forog

A szubkultúra meghalt, a sznobéria pedig virágzik szerinte.

Steve Lazarides (lásd a lenti instaképen) Banksy sofőrjeként kezdte, majd ő fotózta a műveit, végül 15 éven át kereskedett street artokkal, és még pár évig volt galerista, de most otthagy mindent, és szólózni fog.

“Soha a büdös életben nem akartam galerista lenni, és kurvára nem akartam festményekkel kereskedni”

mondta a The Art Newspapernek, hozzátéve, ő csak azt a szubkultúrát akarta támogatni teljes mellszélességgel, ami szerinte méltatlanul hanyagolva volt a művészvilágban, szinte csak átnéztek rajta.

Most pedig el is hagyja ezt az univerzumot – úgy tűnhetne, hogy tüntető jelleggel, de nem: megelégelte, hogy a művészet már csak a pénzzé tehetőségről szól.

Lazarides annyit mondott még a lapnak: később sosem profitált a Banksyval dolgozás közben szerzett tudásából, de most elgondolkodott rajta, hogy “szakértőnek áll”, mert mindenki talicskával hordta haza a pénzt ezen a fronton, kivéve őt.

Drukkolunk neki. Megérdemli.