Ha ma azt mondjuk, hogy “sörfőző”, akkor az emberek többségének egy szakállas férfi ugrik be, aki feltehetően jó nagy darab, valószínűleg tetoválása is van. Kipróbáltam, kimondtam, és nekem is, basszameg! Pedig ez nagyon másként nézett ki régen.
Mint köztudott, annak az italnak az ősét, amit ma sörnek nevezünk, már az ókori Egyiptomban is főzték. És mint a házimunka része, bizony ez a nők feladata volt. De annyira, hogy a sörnek és a gyermekáldásnak is közös istene volt Tenenet személyében. Meanwhile:
A görög sztereotípiák is úgy szóltak, hogy a férfi bort, a nő sört iszik.
A sörfőzés azonban ahogy az ókorban, úgy később a középkorban nem csak simán egy feladat volt a házimunkák sorában. Mivel fizetőeszközként is működött, mint a korban elérhető legtisztább, legkevésbé veszélyes ital, ezért bevételi forrás is volt, ami a nőknek biztosított némi anyagi függetlenséget. Ki hitte volna, hogy egy jó pofa sörben, valahol a habon túl, ott van a feminizmus egyik távoli gyökere?
Aztán a 14. században, a nagy pestisjárvány után ez megváltozott. Óriási volt a munkaerőhiány, ennek megfelelően nőttek a bérek, az emberek többet tudtak költeni sörre. A házi főzdéket hamar felváltották a gyárak, amik lépést tudtak tartani a megnövekedett kereslettel. Ezek azonban már a férfiak kezében voltak. Az ő kezükben volt az a jogi és gazdasági hatalom, amivel a hónuk alá csaphatták a hirtelen nagy biznisszé váló söripart.
(via)