A home office előnyei és hátrányai
Jól meg is leptük saját, előítéletektől rothadó lelkünket.
Nem nagyon foglalkozunk sajtóközleményekkel. A többségükből kapásból gyököt kell vonni, elosztani tízzel, majd két lépést megtenni hátra, és úgy olvasni el újra a vicces túlzásaikat.
Aztán egyszer csak jött egy ilyen:
“Olyan éttermet szerettünk volna nyitni, amihez hasonló sincs hazánkban. Az étlapunkon egyáltalán nem szerepelnek zsíros húsok, nem használunk hozzáadott cukrot vagy ízfokozókat, viszont teljes kiőrlésű vagy szénhidrát csökkentett alapanyagokat annál inkább. (…) Ráadásul garantáltan jól lakik minden hozzánk betérő vendég, mert normális adagot szolgálunk fel, a mennyiséget illetően nem fine dining étteremként működünk.”
És ekkor arra jutottunk, hogy nézzük már meg magunknak.
Nem mondjuk, hogy a tálcán kínált kiemelt közhely (egyszer élünk, yoló, érted) olvastán nem szaladt végig a hátunkon berzenkedve egy kiadós szekunderszégyen-villám, de azért mégsem fordultunk sarkon, ha már kimentünk ezért Budapest szélére.
És akkor rendeltünk: csirkepaprikást. Amihez kaptunk egy ajánlást tzatziki formájában. És rábólintottunk.
Nem feltétlenül tudtam volna megmondani a számba kerülő galuskáról, hogy teljes kiőrlésű, pedig az volt: talán épp egy fél fokkal volt amolyan porhanyósabb textúrájú a klasszikus édesanya-félénél, de ezt messze helyére billentette a korrekt paprikás szósz. Tizenkét nem szárazra sütött csirkerész volt a tányéramon, a tzatziki pedig kellően torokkaparóan volt pikáns-üde.
“Nagyon odafigyelünk rá, hogy minden frissen kerüljön az asztalra, és ezt a mentalitást a szívügyünknek tekintjük”
– mondta a sajtóközleményben Kiss Gábor séf, és ez eltagadhatatlanul érződött is. Semmi csoffadás, semmi gyanús puhoskodás, minden frissen vibráló volt. És a környezetre sem lehet panasz:
Aztán legközelebb rámentünk a BBQ marha tekercsre. A tészta talán sivatagibb a kelleténél, de a vidám cheddaros lucsokban úszó húsforgács visszarántotta a balanszot, és le is fölözte az ízélményt, szóval hiába is próbáltunk belekötni egy tucat oldalról, az van, hogy az Árkád környékén erre simán ráfoghatjuk, hogy kitűnő fogás.
És akkor még ott van ez a húzás is:
Meg ez:
Az árfekvés már egy másik kérdés: a galuskás-tzatzikis fogásért 3400 forintot fizettünk, plusz ásványvíz.
Ez a belvárosban sem lenne kevés, de Kelet-Pesten eléggé erős.
Itt biztosan kedvezünk a gyomrunknak meg az általános egészségünknek, de nem nagyon hisszük, hogy ez ebben a formában hosszú távon fenntartható lehet. Persze lőjünk mellé, tévedjünk, hazudtoljanak meg minket, hiszen tisztességes ételekre nagyon nagy szüksége van Magyarországnak. Plusz ott van még az, hogy plázában enni mindig egy kicsit gyarló tevékenység lesz, mert itt nem megpihen az ember, hanem rohan két shoppingolás között a meglehetősen műanyag díszletek között.
Ettől még lehet rápróbálni, mert az ízek rendben vannak: Árkád, második emelet, food court. Aztán talán majd egyszer el is költöznek innen. Egy jobb névvel.
