– szólt egy tizenkét évvel ezelőtti South Park epizódban Eric Cartman egyik geci megfejtése, aminek aztán lába nőtt, elterjedt, és a fenti mondat, meg annak tagadása is örökre hozzákapcsolódott a vörös hajúakhoz. Hogy a lángoló üstökűeknek márpedig van lelke, külön lendületet adott egy kissrác azóta már több mint 40 milliós nézettségű videója a YouTube-on, amiben azt ecseteli, hogy elege van már az állandó gúnyolódásból:
Vörösnek lenni persze sosem volt különösebben könnyű a történelem folyamán, az emberek 1-2 százalékát érintő hajszínhez folyamatosan mindenféle hiedelmek tapadtak.
Az ókori görögök azt hitték, vámpírrá válnak a haláluk után, Egyiptomban akár élve is elégették a rőt hajzatúakat Ozirisz istenségnek szánt áldozatként, a középkorban tisztátalan szex vagy menstruáció közben véghezvitt aktus során fogant gyerekeknek tekintették őket, de tartották a hajszínt a boszorkányság jelének is. A régi berögződések pedig máig hullámokat vetnek: a vörösöket még mindig gyakran érik inzultusok, főleg iskolás éveikben.
Ezért is fontos fejlemény, hogy a Hamburgban világításdizájnt tanuló Tristan Rodgers megcsinálta a világ első “vörös” magazinját MC1R néven, a hajszínt okozó génről elnevezve.
Amit itt lehet követni, átélni, megrendelni.
Rodgers, aki maga is egy redhead, interjúban mesélte el az i-D magazinnak a saját lapja mögött álló motivációkat.
“Eredetileg egy fotós projektként indult, amiben szintén vörös hajú barátok vettek részt. Később még többen csatlakoztak, és a képek elkészítése mellett összegyűjtöttem a sztorijaikat is. Miután érdekelnek a dizájnkoncepciók és a független printmagazinok, csak kíváncsiságból megnéztem, mennyibe kerülne egy lap, amit szétoszthatnék szűk körben azok között, akik részt vettek a projektben.”
“Kiderült, hogy 20 példány nem sokkal kerül kevesebbe, mint 500, úgyhogy indítottam egy crowdfunding kampányt. Több, mint elegendő előrendelés gyűlt össze, így 1600 példányban nyomtathattam ki az első kiadványt” – mondta Rodgers. A magazin azóta pedig pörög, és ő pörgetni is fogja, mint szerelemprojektet.
Egy kérdésre azt is elmondja, sokat tanult a vörös hajúak kultúrájáról is:
van most egy nagy, pozitív hype is, és ha valaki ki tud hozni a vörösségből valami szépet és kreatívat, az olyanokra is hatással lehet akár a világ másik végén, akik ezt még mindig átokként élik meg.
Azt is észrevette egyébként, hogy ugyan vannak afféle Readhead Conventionök szerte a világban Németországtól Izraelig, még mindig a britek dolgoznak a legerősebben a negatív sztereotípiák leépítésén.
Még egyszer, itt lehet rendelni az MC1R-ből.