keresés menü

Tudósok mondják: az összetört szív akár halálos is lehet

Akinek van szíve és már törték neki össze, az nagyon jól tudja, hogy milyen fájdalmakkal jár ez. Kínos nyomozgatások az ex után, ittas állapotban való még kínosabb posztolgatás a neten, vagy a random sírás, amikor sorban állsz a szupermarketben. Ilyen az, amikor fáj a szív. Sőt úgy tűnik, még ennél is durvább.

Egy friss kutatás most arra jutott, hogy egy szakítás vagy a kedves elvesztése akár az összetört szívű fél halálával is végződhet. És itt akkor most hagyjuk el a viccesnek ható broken heart-metaforákat.

Egy ilyen érzelmi sokk ugyanis akár életveszélyes szívritmuszavart is okozhat, ami megnöveli a korai elhalálozás sanszát.

Az egymillió dánon elvégzett kutatás szerint ennek a rizikója a szakítás utáni nyolcadik és tizennegyedik nap között a legnagyobb, de a veszély még egy évig fennáll, mígnem a dolgok visszakerülnek a rendes kerékvágásba. Az talán nem is meglepő, hogy a legnagyobb kockázatnövelő tényező az, ha derült égből villámcsapásként ér minket a veszteség.

Az egymillió fős minta jó soknak tűnhet, de érdemes megjegyezni, hogy az adatgyűjtést 1995 és 2014 közötti két évtizedben történt, és csak mostanra jutottak el a konklúzióig, amit tehát nem lehet nem komolyan venni. Mindenki nagyon vigyázzon a másikra!

(via)