keresés menü

Semmi különös, csak Új-Zéland állami légitársasága alvófülkéket is kialakított a gépein

Az Economy Class szerencséseinek.

Economy Skynestnek hívják, vagyis kábé égi fészeknek, és szó se róla, ezek a szunyálókapszulák tényleg csinosan néznek ki – az Air New Zealand házi ipari dizájnerei (akik megszólalnak a fenti videóban is) nagyon ügyeltek arra, hogy a repülőgép szűkös helyei miatt az egymáshoz egészen közel kerülő idegenek is otthonosan érezzék magukat, feszengésmentesen.

A 200 centi hosszú és 58 centi széles helyeket nem csak úri passzióból alakították ki: ez a légitársaság viszi a Föld néhány leghosszabb járatát, sőt, az Auckland – New York viszonylat még csak most jön, ami közel 18 órás repülőutat jelent.

Nikki Goodman, a vállalat fogyasztói elégedettségéért felelős vezetője szerint ez egy “game changer” tervezés, a három éven át tervezgetett-fejlesztgetett kényelmi megoldásaik királya, és

arra számítanak, hogy más légitársaságok is követik a példájukat,

és licenszelni akarják majd a Skynestet – ahogyan tették a korábbi Skycouchcsal is, aminél meg három ülés alakult kanapévá.

Az Air New Zealand vezetői egyébként a “can do” missziójában hisznek, ami az új dolgokat illeti: nem azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy képesek-e ezt vagy azt megcsinálni, hanem hogy jó lesz-e az az utazóknak, és ha a válasz igen, akkor hogyan fogják megcsinálni. Ez egy elég szép példája ennek a céges vezérelvnek.