keresés menü

“Mindenkinek köze lehet hozzá” – matematikus szemmel lesz megvizsgálva a zene ma este a Gólyában

A Zenei skálák származtatása címmel érkezik a Matemorfózis radikális ismeretterjesztő sorozat legújabb előadása. Ennek kapcsán kérdeztük ki Pintér Gergő alapítót, aki matematikus az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézeténél dolgozik, valamint a (halál;orgazmus) énekeseként is sokan ismerhetik. Mi is ez? Mi a lényege? És hogy ma este a Gólyában mi várható fél héttől?

Urbaplayer: – Mi ez a Matemorfózis-sorozat?

Pintér Gergő: – Ismeretterjesztő matekelőadás-sorozat. Mint irodalomból egy felolvasóest, egy társadalmi beszélgetés, úgy matekból is: kocsmákban, fesztiválokon, teljesen laikus illetve vegyes közönségnek képletek nélkül érdekes gondolatokról. A klasszik előadásaim a végtelenekről, több dimenziós terekről, fraktálokról szóltak. Inkább filozofikus jellegű, a fantáziánkat mozgatja meg, nem számolunk, nincsenek képletek. A holnapiban kicsit számolunk.

UP: – Az érzékelésről szóló előadások hogyan függenek össze?

PG: – Gyakran vannak vendégelőadóink: fizikus, biológus, de volt már történelem, sok minden. Január-februárban ment a MateMorfózis X, ahol TEDxYouth előadótársaim meséltek a témáikról bővebben. Ennek nem volt semmi köze a matekhoz, inkább az elv és a hozzáállás egyezik az enyémmel: egyszerű és természetes, mindenki számára érthető alapgondolatot szeretnénk átadni.

Szenzációhajhászás meg szaktekintélyekre való hivatkozás helyett azt terjesztjük, hogy az alapvető gondolatok természetesek, mindenkinek köze lehet hozzájuk.

Nevezhetjük ezt megértésnek, de lehet csak valamiféle ráérzés. Egy felolvasóesten vagy színházi előadáson sem kritérium a teljes megértés, senkitől nem is várják el. Így lett az érzékelés sorozat is. Márkus Benjámin biológus előadónkkal tervezgettük, aztán különböző utakon megtalált minket két agykutató a Wigner Intézetből. Egymástól függetlenül – miközben egyébként egy íróasztalnál ülnek. Az érzékszerveink és az agyunk működése a fő vonal, és hogy mindez hogyan használható fel a mesterséges intelligencia megalkotására. A két wigneres, Gáspár Merse Előd és Bányai Mihály tartják az előadások nagy részét.

UP: – Miért lehet érdekes a zenei skálák eredete?

PG: – Ez egy régebbi előadásom, ki is lóg a sorból. Hogyan következik a hang fizikai tulajdonságaiból a zene és a harmónia? Hogyan eredeztethető a szokásos zenei skála, amit használunk? És miért vetették el ezt mégis, áttérve a temperált skálára? Mindeközben körítésképp megbeszéljük, mi a hangmagasság, a felhangok, miért praktikus a gitár alakja, mi az üveghang és még jó néhány jelenséget ezekről. Márkus Benjámin készít hozzá hangillusztrációkat.

FB_ESEMÉNY

Fotó: Konfekció

Szuper, hogy virágzik az underground, de néha túl sok buli dolgozik egymás ellen – Interjú Szabó Bálint Trafós szervezővel