Az utóbbi években a magányos zseni kultuszát egyre inkább átvette az együttműködés ideája, mondván kooperálva sokkal jobb ötletekhez lehet jutni. Ezzel a nézettel helyezkedik szembe bátran a Julie C. Bowker, Miriam T. Stotsky és Rebecca G. Etkin legfrissebb tanulmánya.
Szerintük annak ellenére, hogy tényleg van igazsága a kollaborációs vállalati kultúráknak, ez simán csak közös gondolkodáshoz, de azzal együtt középszerűséghez vezet a pezsgő kreativitás helyett.
Bowkerék gondolatmenete szerint a félénkség, a konfliktuskerülés és a társadalmi kívülállóság mind olyan tulajdonságok, amik a vállalati kultúrákban nemkívánatosak, közben gyakran a kreatívabb emberek jellemzői is egyszerre. Sőt:
Az intelligensebb embereknek egyszerűen kevesebb szociális interakcióra van szükségük ahhoz, hogy boldogok legyenek.
A tanulmány ez alapján arra következtet, hogy az agyasabb arcoknak az eggyüttműködésre való rákényszerítéséből az következik, hogy tompul a kreativitásuk.
A magány jobban elválaszt minket a környezetünktől, így sokkal inkább kívülről, objektívebben tudunk rá tekinteni. Ugyanígy a magány az önvizsgálatot is megkönnyíti, kevésbé a szociális kontextusunk határoz meg minket.
Innen nézve pedig könnyen eljuthatunk oda, hogy lévén mindenki valamennyire intelligens ember, így a legtöbbet egyedül, a témára és magára összpontosítva tudunk önmagunkból kihozni.
(via)