A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Szélsőséges példa: Sziget, nagyszínpad, este tíz óra. Valahol a tömeg közepén elveszítitek egymást a haveroddal. Vajon bent keresed? Vagy kimehetett a meeting ponthoz? Még szélsőségesebb: téged keresnek chaten valami életbevágó dolog miatt, mert mondjuk olyan a melód. Kievickélsz a tiltózónán kívülre? Vagy – mivel nem tudod, ki az és mi az – ráér, ha vége van a bulinak?
Ha egy ezerfős közönségből mindenki csak a műsor 5 százalékában dokumentál, akkor is legalább 30-40 mobiltelefon világít a magasban. Nyilván már ez is nevetséges lehet, ha tudjuk, hogy elől a profi fotósok sokkal jobb képeket lőnek és töltenek fel másnap az internetre. Viszont egyrészt mindenkinek a szíve-joga eldönteni, hogy dokumentál vagy bulizik, másrészt pedig egy hajós koncerten én legfeljebb három-négy embert szoktam látni, aki végig kamerázik. A többiek csinálnak néhány fotót, egy-egy rövid videót, elküldik az otthon maradt kevésbé szerencsés ismerősöknek, majd táncolnak vagy bólogatnak tovább.
Egész egyszerűen 2014-ben hozzátartozik a koncertélményhez a világító telefonerdő. Egy arénás Kylie-n nyilván akár többszáz egyszerre, míg egy trafikos RNR666-bulin vagy egy toldis Bounce-on talán ha egy-kettő árválkodik a sötétben. Kicsit visszás, hogy a Yondr azzal kampányol, hogy a koncertet éljük át, miközben attól akarnak megfosztani, hogy a korunkat átéljük, amelyben a zenészek is alkotnak. Simán lehet, hogy tíz év múlva meg majd ezt fogja valaki visszasírni, amikor a tinik falra erősíthető, nagyfelbontású, eldobható kamerákkal fognak nyomulni. Vagy nem tudom – de ez rendjén is van.
A szórakozóhelyeken történő dohányzástól kezdve a face control-ig sok minden bizonyítja, hogy azért lehet szabályozni a dolgokat. Viszont az nagyon ellenszenves dolog lenne, ha a zsörtölődők miatt kvázi kivennék a koncertlátogatók kezéből a kedvenc játékszerüket, ami, tetszik vagy nem, legalább annyira hozzátartozik a bulihoz, mint pár jóféle sör legurítása.