keresés menü

Miért a piros színt választotta a McDonalds, a Burger King és a KFC?

Nem úgy volt, hogy a piros az tilos? (LOL)

Kinek ne tűnt volna fel, hogy egy rakás gyorsétterem minden más árnyalat elé helyezi a piros színt? A fogyasztók azonban talán nincsenek feltétlenül tisztában ennek a nagyon is tudatos döntésnek a lélektani hátterével.

A kanadai Winnipeg Egyetem kutatói kimutatták, hogy az emberek úgy másfél perc alatt képesek véleményt formálni bármiről az első interakció során (kilencven másodperc? lehet, hogy nem ismerik a magyarokat?!), és a megítélés alapját 62-90 százalékban a látott szín teszi ki, abból szűrünk le elég sok mindent. Nagyon fontos tehát, hogy ez alapján bemegyünk-e az üzlethelyiségbe, vagy azonnal sarkon fordulunk.

És arra is rájöttek kutatóék, hogy a piros szín csalogatóan hat, éppúgy, ahogy a gyorsuló piros kocsikat hamarabb nyakon csípik a rend őrei. Ráadásul

a pirosságnak van egy olyan bónusz képessége, hogy stimulálja az éhséget.

Sőt, a kutatás szerint a már megebédelt embereket is arra ösztönzi, hogy ne érjék be ennyivel, eszegessenek még egy kicsit – pláne, hogy az impulzivitást is serkenti, vagyis többet költünk a piros láttán, mint amennyit terveztünk.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a piros a dominancia jele! Simán lehet, hogy a Taco Bell itt baszta el, amikor a Mekivel szemben a lilát választotta színéül.

Ráadásul a sárga sem lehet véletlen a piros mellett: a sárga a boldogságot és a barátságosságot jelzi, ráadásul mire emlékeztetnek egymás mellett?! Hát persze:

Van még kérdés? ? ? ?

(via)