keresés menü

Miből élhet meg ma egy egyetemista?

Mielőtt lehúznánk a vizes lepedőt a klasszik diákmunkákról, annyi álljon itt, hogy ezen sorok írója is a maga tanulóévei alatt az Audi-gyártól a Mekiig megjárt jó néhány helyet. Eleinte nyári szünetekben egy-egy hónapra, később inkább a vizsgaidőszak utolsó heteiben.

Jól egyik se fizetett, a megszerzett, hasznosítható munkatapasztalatokat inkább hagyjuk, akárhány vezérműtengely is ment el előttem a szalagon, akárhányszor is mostam körbe a győri Mekit. Viszont azt az egy alkalmat elszámítva, amikor egy gyártelepen kellett rozsdás vasakat mosnunk (!?!?), valahány ilyen kaland szép emlékként maradt meg bennem. Új arcokat lehetett megismerni, akiket a közös cél, essünk túl rajta!, sokszor egész jó közösséggé kovácsolt össze.

És ennél csak jobbak vannak! Ezekről lesz szó.

Vendéglátás

Ha most és a mostani tudásommal lennék diák, tuti nem bénáznék a fent említett melókkal, hanem beadnám a CV-m a kedvenc bárjaimba. Oké, éjszakázással járhat, de ha jól tolod, akkor csinos borravalóval lehet kiegészíteni az utóbbi idők munkaerőhiánya miatt szépen hízó alapórabéreket is. Egy jól megírt cv-vel ezen mostanában akár az is elérhető ezen a területen, hogy a képzettségeden felüli pozíciót fogj meg, több hobbiszakács ismerősöm dolgozott már ténylegesen szakácsként például.

$

A begyűjthető pénzmag hozzáállástól és rendelkezésre állástól függően a havi pár tízezres mérettől egészen a pupillatágító sokszázezres összegekig játszik.

Hosztelezés

https://giphy.com/gifs/reaction-RkLwt4K3maiPDh4k2y

Ha nem érzed magad elég pörgősnek a vendéglátáshoz, akkor érdemes kipróbálnod a hosztelezést. Egy spanom nagyban tolja már évek óta, a szintén jelen lévő munkaerőhiány miatt kábé saját maga oszthatja be magát. Csak recepcióra, takarítania se kell. Ha nem egy partyhosztelt választasz, hanem egy csendesebbet, akkor a tizenkétórás éjszakai műszaknak akár több mint felét átalhatod, és a maradékban is temérdek időd lesz csetelni, vagy a tananyagot bújni. Innen nézve a kicsit gyengébb órabér se para, de szépen illeszkedik a bölcsész karok lehetőségeihez.

$

Reálisan havi 50 – 150 ezer fotint között zsákolhatsz vele, attól függően, hogy hagysz-e mást is hozzáférni a munkához.

DJ-zés

Hogy az istenbe maradhatna ez ki 2019-ben! Találj ki valami megborult dj-nevet, kicsit gyere képbe, hogy min pörögnek manapság az emberek, vagy jobb esetbe min szeretnének pörögni. Kicsit gyakorolj otthon. Majd csinálj pár bulit ingyen, valami kisebb bárban, néhány sörért cserébe, aztán ha jó vagy, akkor egész hamar beárazhatod magad olyan 10-20 ezer forintra szettenként.

$

Ha megindul a szekér, és minden hétvégén pörgetsz, akkor a nappali életed mellett is összejön 80-100 róka, és mellé valószínűleg a sörre se kell túl sokat költened!

Hosztolós melók

https://giphy.com/gifs/goheels-womens-lacrosse-unc-uncwlax-l3UcedTteK7qM2pOg

Itt most véletlen se arra gondoljatok, amikor három centes pohárból kell üdítőt kínálgatni a teszkózó nagycsaládoknak. És ne is az angol legénybúcsúk kísérgetésére. Sport-, kulturális- vagy akár gyerekrendezvények környékén már sokkal érdemesebb próbálkozni. Érdekes emberekkel lehet megismerkedni, és itt ha jó vagy, akkor a rendezvények után nagyon hálásan tudnak távozni a csoportjaid. Én egyszer holland kézisekkel dolgoztam, és annyira a csapat része lettem másfél hétre, hogy még a magyarok ellen is nekik szorítottam. A csajok előnyben vannak, több a rájuk szabható melóka, de azért akad bőven legényigény is.

$

A munka szexifaktorától és az igénybevételtől függően alkalmanként 5-20 ezer forintra tarthatsz igényt, ha pedig jó helyre regisztrálsz, egész sokszor “el leszel adva”.

Gyakornokoskodás, értékesítés, pénzügyek

A random diákmunkák utáni melók egyaránt szuper választások, de ha esetleg már az egyetem pörgetése közben van arról elképzelésed, hogy mivel foglalkoznál később, akkor egyértelműen a fizetett szakmai gyakorlat vagy a gyakornokoskodás a legjobb választás. (Persze, elmehetsz irkálni filmkritikákat is ingyen, ahogy én is tettem anno, de most maradjunk a pénzkeresős opcióknál.)

Ha például pénzügyi területen képzeled el a jövőt és valahogy szeretnéd kombinálni a rugalmas munkaidőt a hosszabb távon kecsegtető fizetséggel, akkor általában az értékesítés mentén szerveződő, a jutalék alapú rendszerek biztosítják azokat a lehetőségeket, ami egy ideális világban folyamatosan egyre csak több pénzzel jár majd. Ahogy nő az ügyfélkör (aminek feltétele a jóféle munkavégzési attitűd) úgy nőnek a tranzakciók is, és ezek után szépen működnek a jutalék kifizetések is. Ez azért inkább a kitartó és céltudatosabb játékosok klubja, mert elég valószínű, hogy két héten belül nem veszel belőle Maserati Granturisot, ellenben pár dolgos év után reálissá válik, viccen kívül.

Ilyen pozíció lehet például az Ersténél mobilbankár lehetőség is. Betanulsz, folyamatosan képeznek, és ügyes pénzügyi zsonglőrként változatos helyzetekben lehetsz az ügyfelek kedvenc tanácsadója, akik később majd minden tranzakcióval téged nyaggatnak a legnagyobb örömödre. Mozgalmas, tervezgetős, ismerkedős meló, nem irodában izzadós, 8:00 – 17:00-ig börtönös. A felelősség viszont a tiéd, ha kikaparod magadnak, lesz magasélet, de ha úgy állsz hozzá, hogy más is hozzáférjen, akkor máshol sem terem majd babér.

Ezeken kívül persze csomó más lehetőség és opció van, a legjobb még mindig az kezdésnek, ha először az ismerőseid között kérdezel körbe, de ha a fentiek horogra akadnak, akkor sasolj rendesen. Ha a lazsálás nem szégyen, akkor a munka se.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az Erste Bank.