keresés menü

Menő művészekkel segíti fel a Jägermeister a járvány miatt padlóra került helyek dolgozóit

Hiánypótló akció, jár érte a 👏👏👏

Iszonyúan nyomasztó, ami a vendéglátós-szórakoztatóipari fronton történik Magyarországon a járvány miatt. Mi az Urbanplayernél számtalan hely vezetőségét és munkatársait ismerjük, és első kézből tudjuk, hogy nem csak bicegés-botladozás zajlik, jóval inkább szabadesés egy nagy, éjfekete, ismeretlen verembe, amiből vagy ki tudják fúrni majd magukat, vagy nem – és az állam sem töri össze magát, hogy megmentse a szektort.

Ilyenkor jön el az alulról jövő kezdeményezések ideje, például a Jägermeisteré: #KeepTheNightAlive kampányukban egyedi palackokat terveztettek magyar underground alkotókkal, limitált, tízezres szériában, és minden eladott üveg után 2000 forintot fordítanak majd az éjszakai élet megsegítésére – összesen tehát

húsz milliót kapnak a kedvenc bezárt placcaink alkalmazottai.

Hogy könnyebb legyen majd a talpraállás. Amire, nagyon reméljük, hogy nagyon hamar sor kerül, addig viszont minden fillérnek örülnek, hogy legalább a dolgozóikat megtarthassák.

A hét különböző, elismert művész – konkrétan: a falakról szinte leugró festéseiről ismert Fork Imre, Kisjustk, a nagyszerű egyszerűség hű követe, az exgraffitis hős NikonOne, a színeket futurisztikus kontextusba ágyazó Pápay Fanny, Bianicon népszerű tetoválóművész, a szürreális mikrovilágokat teremtő Labrosse Daniel és az utcai kollázskirálynő, Miss KK – által tervezett címkét hordó palack december 18-tól került forgalomba, online pedig itt lehet a dizájnos változatokat megvásárolni.

És hogy melyik helyek kapnak mentőövet?

Az az izgi, hogy ez kizárólag rajtunk múlik, akik jártunk ezekre a helyekre, szóval nem a Jéger dönt erről.

Aki szeretne bekapcsolódni a kampányba, annak nem kell mást tennie, mint megjelölni azt a vendéglátóhelyet, amit szeretne a támogatásra nevezni. A jelöléshez posztolni kell Instagramon egy emléket a kedvenc helyéről #keep….alive címkével, a pontozott helyre pedig a szórakozóhely nevének kell kerülnie (pl. #keepKEDVENCBÁRalive). Emellett meg kell jelölni a posztban a várost, hogy hol található az adott vendéglátóegység, illetve a márka Instagram-oldalát. Az emlék lehet egy kép, videó vagy akár egy szöveges poszt, de a limitált szériás palackok fotójával is lehet nevezni.

Az éjszakában dolgozók persze ugyanígy nevezhetik saját, nehéz helyzetbe került munkaközösségüket. Hajrá, menjen a support, keep the night alive!