keresés menü

A világon elsőként Budapesten vezette be a reggelit a KFC, mi pedig megnéztük, hogyan gondolják ezt

Igyekszem kerülni a junkfoodot, amikor és ahol csak lehet, de a festői Kentucky állam (amit a déliek közé szoktak sorolni, még ha földrajzilag középen is van) nevével fémjelzett csirkézdéről mégis olyan kép lebeg a fejemben, hogy oké, piros műanyagtálca, zörgő papír, pörgő kassza, de a szárnyas egyben, ahogy ők adják, mégiscsak szárnyas, azt elhazudni nem lehet annyira, mint egy bizonytalan eredetű húspogácsát. A mirelitkrumpli meg kikerülhető.

Úgyhogy elmentem hétfő reggel a Király utcai létesítményükbe, ha már azt harsogta a PR-dokumentum, hogy hát a világon először Magyarországon comingoutolnak a reggeli intézményével. Mármint ők. Mert az emberek azért szoktak reggelizni. Bár Juhász Nándor, az étteremlánc marketingese gyorsan megrengetett ebben a hitemben, amikor közölte a bevezetőjében, hogy a 18-40 év közöttiek negyven százaléka nem űzi ezt az úri hóbortot, hogy a napot étkezéssel indítsa.

Adódik kifele a KFC reggeli kínálatának törtrésze

“Ízig-vérig KFC-s reggelivel állni elő”

A kínálatot hazai szakemberek “álmodták meg”, és az elmúlt időkben pilotként, tesztként már adtak ki ilyen szendvicseket itthon a pult mögül, szóval ha valaki evett már ilyet, annak üzenjük, hogy nem mi vagyunk lemaradva, hanem ő volt a szerencsés.

Nem csak kettő-háromféle cuccal készültek a Posztinternetes Korszak Hipersiető Embere számára, a sztenderd háromszögszenyón túl van tükörtojással és friss zöldségekkel felhergelt ciabatta, bagel, reggeli qurrito, az édes vonalból pedig miniatűr amerikai palacsinta és áfonyaöntetes-müzlis joghurt, valamint a sajttal töltött Roller, amiről megtudtuk, hogy

“Egyszerű és nagyszerű.”

Még ha a hivatalos fotóillusztrációt nem is sikerült reprodukálnunk:

De ha már keresztmetszetet műtünk, tekintsük meg a többi motyót is közelebbről!

Semmi eltúlzott megfejtés. Nándor szerint mindez

“Ellenállhatatlanul finom, eredeti.”

Az eredetiséggel vitatkoznánk (bár a titkos fűszerezés, mint mágikus hívószó többszöt előjött), a finomsággal nem, éppen rendben van ez a villamosról ráfordulva, bár azért a hatodik reggelitípusnál csak-csak előjön az, hogy a tartalom közel ugyanaz, legfeljebb a forma más, kicsi főttojás, kicsi sajt, esetenként kicsi csirke, csak az arányok változnak. Ami nem változik, az a felismerés, hogy a negyedik harapásnál már kurvára hiányzik egy kis paradicsom.

De a marketinges rohan megnyugtatni: azt nem mindenki szereti ám, ezért nem került bele egyik ételbe sem.

Hiába hangzott el még, hogy

“Szendvicseink derékhada itt látható”

Ugyanis nekünk, Urbánus Hipsztereknek a legfontosabb nem holmi snassz szendvics, hanem az alábbi képződmény:

A KFC-bagel nyilánvalóan nem hozza azt, mint amit a műfaj helyi sztárjainál megkapunk, de Nándor szerint ez nem is volt cél. Mint ahogy egy másik kérdésre azt is elmondta, hogy a gluténmentesség meg a vegánoknak kedvezés sem cél egyelőre, mert az ő széles célcsoportjukhoz képest ezek még mindig borzasztóan niche terepek. Cserébe

  • a csirkék Szentesről érkeznek, fagyasztatlanul

  • a tojások meg Kerekegyházáról, szabadtartásból.

Nagy fellélegzés!

Csirkék a titkos pácolásra várva
Nándor bemutatja a konyhát

A sajtóesemények azért is jók, mert olyan helyekre juthat be az újságíró, ahonnan civil ember csak feljelentéssel távozna. Itt például a konyhára, anélkül, hogy egy túlkompenzáló köjálos a Dob utcában a talpunkra ragadt szart vagy szőrt méricskélné nagyítóval. Simán beléptünk a szentélybe, ahol az 1940 óta változatlan recept szerint fűszerezik a csirkét, persze radikálisan titkosan. Amit láttunk, az elképesztő volt: konyhai berendezések, hűtő, sütő, és liszt!

Érdeklődők ott, ahol civil nem járhat

Mire idáig sikerült eljutni, a gyomrot kibélelő anyagok már dolgozni kezdtek az agyra, úgyhogy nagyon sok hasznos kérdést nem sikerült már feltennem, annyit hámoztam még ki Nándorból, hogy a 65 fokon melegen tartott csirkemellcsíkokat fél-egy óráig tárolhatják csak, az elkészült szendvicseket pedig maximum tíz percig.

Szóval KFC reggeli: ha éppen a szemüves nagypapi vigyorgó feje előtt nyomaszt rád egyet az éhség, akkor egynek elmegy. De ha bírsz várni még tíz percet, akkor inkább indulj el a Király utcán felfelé, és nyisd ki a Foursquare breakfast szekcióját.