keresés menü

Egy napja lett Kanadában legális a fű, és máris hiány van belőle

Az amerikai ország nagyon rákészült a kannabiszbirtoklás, -termesztés, -szívás és -eladás büntethetőségének eltörlésére, annyira, hogy volt olyan cég, ami már állásajánlatot is kirakott, amiben fűtesztelőnek lehetett jelentkezni.

Arra viszont láthatólag senki nem gondolt, hogy a legalizáció első napján az emberek gyakorlatilag lerabolják a marcsira szakosodott boltokat. Új-Fundland és Labrador tartományok vannak a legkeletebbre, vagyis ők voltak az elsők, ahol beütött az éjfél, így ott nyíltak meg az első hivatalos füves shopok – és ott is húzhatták le elsők között a rolót a hatalmas érdeklődés miatt.

Portugal Cove–St. Philip’s egyik boltjának tulaja, Thomas Clarke a sors kiváló humorának köszönhetően

pontban 4:20-kor zárta be az üzletét.

“Hiszik vagy nem” – kommentálta az esetet a kannabiszkereskedő. Igaz, neki még egy olyan problémája is akadt, hogy a beszállítója hetedannyi gandzsát hozott csak neki, mint amennyit megrendelt.

Clarke boltjának kiírása

De nem csak ellátási fennakadások vannak az országban: volt olyan cucc, amit a közegészségügyért felelős kormányszerv, a Health Canada például nem talált megfelelőnek, és van olyan beszállító, akinek a füve ugyan jó, de várja, hogy a hivatal rábólintson a csomagolás megfelelőségére.

Törvényes könnyűdrogért sorban állók (Fotó: Zach Goudie / CBC)

Volt, ahol órákat álltak sorba a fogyasztók, olykor úgy, hogy végül kénytelenek voltak elküldeni őket. Volt, aki úgy nyilatkozott egy újságírói kérdésre:

“Eddig ez 1:0 a feketepiacnak a kormánnyal szemben.”

(via CBC)