“A csók a száj összes idegvégződését működésbe hozza. Boldogsághormonokat szabadít fel, megnő tőle az oxiticin-termelésünk, emellett instant stresszoldó és rögtöni érzelmi kötődést alakít ki a felek között”
– magyarázza Johanna Siring tudományos módon, hogy mit is láthatunk a képein.
A norvég származású fotós ugyanis azt csinálta a dán Roskildén, hogy először készített egy portrét egy idegenről, majd – legyen az fiú vagy lány – felajánlotta neki, hogy megcsókolja. Amennyiben az illető benne volt, akkor a csók után rögtön jött a második fotó, majd ezekből a portrépárokból állt össze a Kiss of a Stranger című fotósorozat.
(via)