keresés menü

Beanyagozva vadászott Jetire a Blink-182 volt gitárosa

Távolról eddig úgy tűnt, hogy Tom DeLonge-nak a Blink-182-ből való kiválása, és a betegessé váló UFO-szenvedélye nagyjából egybe estek. Most azonban a zenekarban a mai napig doboló Travis Barker osztott meg új infókat az ügy kapcsán egy podcast-interjúban.

Elmondta, hogy DeLonge már gyerekkora óta rajongott a titokzatos lényekért. Majd hozzátette, hogy többször ő is csatlakozott hozzá, közösen betéptek, majd bámultak ki a turnébusz ablakán, hogy hátha megpillantanak egy UFÓ-t.

“A turnékon Tom még ennél is továbbment, mert csapatot szervezett, akikkel elmentek, hogy levadásszák a Jetit. Ezekre a túrákra én már nem mentem vele, mert ez már tündérmese-kategória nekem. De egyébként az ilyen megmozdulásai nem a semmiből jöttek. Már az első napon, amikor találkoztunk, az ufók és földönkívüliek megszállottja volt. Neki ez hatalmas szenvedélye” – mesélt Barker.

Hallgassuk meg ezután az Aliens Exist című klasszikust!