A technológia drága mulatság, de ebben az esetben az ötletgazda azzal számol, hogy a végén minden kifizetődik. A 41 éves Alex Garden a videojátékok világából jön, korábban a Farmville-t is a világra szabadító Zynga Studios elnöke volt, majd a Microsoft Xbox Live részlegét vezette, amit pedig most csinál, arról azt gondolja meglehetősen optimistán, hogy
“mi leszünk az étel Amazonja.”
Új startupja, a Zume Pizza tudniillik a gépek útján igyekszik maximalizálni a profitot: két robot például már csatasorba van állítva, az egyik a paradicsomszósz (szándékosan nem túl tökéletes!) felkenéséért, a másik a sütőbe pakolásért felel.
Az emberi munkaerő robotokkal kiváltása pedig, úgy képzeli, még csak a kezdet: tervben van, hogy a cége nemsokára – amennyiben arra a helyi élelmiszerfelügyeleti és közegészségügyi szervek rábólintanak – már útközben, a pizzaszállító kistehergépjárművön süsse készre a pizzákat. Pontosan 3 perccel és 15 másodperccel azelőtt, hogy megérkezne a fogyasztóhoz, a sütőket pedig ennek megfelelően egy automatizmus kapcsolja be. Ha ez összejön, akkor nyilván okkal kezdhetik kampányolni azt magukról, hogy ők viszik házhoz a világ legfrissebb pizzáját.
Hosszú út áll még előttük, de Garden nagyra tör: ugyan még csak Mountain View-ban működik a szolgáltatásuk, a helyi kreatívok kicsattanó örömére, de
azt tervezik, hogy dominálják a 9,7 milliárd dolláros amerikai pizzaházhozszállítós piacot.
Ehhez Garden titokban kezdett toborozni, az éttermek világát betéve ismerő veterántól kezdve mindenféle mérnökökig, de még a svájci robotgyártó vállalattal, az ABB-vel is dolgozni kezdett.
A Bloombergnek az üzleti terveit ugyan nem árulta el, de annyit meglebegtetett, hogy “a befektetői szektor értékesnek tartja az ötletünket.”
Egyébként a Google főhadiszállásától két percnyire, egy jelöletlen betonépületben működnek nagy titokban, amiről a külső szemlélő azt hinné, hogy egy autószerelő műhely. Pedig odabent vadul működik a konyha, a plexiüveggel elkerített robotokkal, a soha egy panaszos szót ki nem ejtő Marta-val és Brunóval, az irodában pedig a termékmenedzserek és a mérnökök serénykednek azon, hogy megterítsenek a pizzapiac letarolásának.
Elemzők szerint nehéz meccs lesz, hiszen ezt a terepet masszívan uralja, konkrétan 58 százalékban a Pizza Hut, a Papa Johns és a Domino. De sosem lehet tudni, láttunk mi már esélytelennek tartott magyar fociválogatottat is nagyot menni!