Ilyen volt az első hónapom mobilszolgáltató nélkül

Napra pontosan egy hónapja történt, hogy rá kellett döbbenjek, hogy mobilhálózatra nem bír felkapcsolódni a telefonom. Miután se az újraindítás, sem a sim kártya ki-berakása nem segített, gondoltam, hogy beugrok a szolgáltatómhoz.

Itt tudtam meg, hogy a készülék, amit tavaly májusban Vaterán keresztül újítottam, le van tiltva imei-ileg. Arra jutottunk, hogy valószínűleg a teló előző tulaja nem tett eleget a hűségnyilatkozatában foglaltaknak, és sokadik felszólítás után a szolgáltató letiltotta a készüléket. Máskor kössek adásvételit!

A telefonnak egyébként minden offline funkciója működik, illetve wifi-kapcsolat mellett ugyanolyan nyitottnak és tágasnak tűnik a világ mint korábban. Ezeket már tudtam, amikor meghoztam az elsőre elkapkodottnak tűnő, de legbelül régóta érlelődő döntésem.

Na, de lássuk, miben volt másabb az élet, mint korábban, miután kiírtam Facebookra, hogy a régi számomon senki se keressen többé!

• Ahhoz, hogy el tudjam utalni a bankszámlámról a rezsit, meg kellett adni anyukám telefonszámát a régi enyém helyett. A bankom ugyanis nincs arra felkészülve, hogy telefonszám nélküli ügyfele legyen. Rákattintok, hogy utalás, anyukám cseten átdobja a már hozzá érkező visszaigazoló kódot, vagy mit, beírom, katt, és már meg is vagyunk.
• Nem tudom, hol éltek korábban azok, akik most az emberiség hanyatlását látják a telefonjukat nyomkodó “zombikban.” Nekem a klasszikus “füles a fejen, és kizárva mindenki más körülöttem” dologgal is sikerült majdnem kilépni a villamos elé.
• Az viszont alighanem jó, hogy menet közben nem nézegetem kényszeresen, hogy van-e valami aktivitás a telefonomon.
• Online és offline találkozók megszervezése. Azzal, hogy manapság szinte mindenki szinte bármikor elérhető, így a pontos időpontra, előre lefixált találkozókat felváltották a cseten folyamatosan korrigált meeting pontok: “Fú, én még beugranék egy helyre, találkozzunk már két megállóval errébb!” Most ehhez képest vissza kellett térni a régi fix hely – fix időponthoz. De működik ez, sőt, egy külföldön élő ismimnek még a lakáskiadásában is tudtam segíteni Messengeren keresztül egyeztetett lakásbejárásokkal.
• Egyedül az volt rossz, amikor egy másik ügyben végzetes késésben voltam, és a másik fél ugyan tudta, hogy feltehetően azért nem írok, mert nem tudok, mégis frusztráló volt a helyzet mindaddig, amíg el nem értem egy wifi-oázist, ahonnan megüzenhettem, amit mindketten tudtunk már rég.
• Ja igen, és a kutya nyakáról is le kellett venni a telefonszámot. Így, ha teszem azt, felugrik egy villamosra, akkor csak a csipje alapján tudnak utolérni.

Valószínűleg egy bizonyos ponton majd bemegyek egy szolgáltatóhoz, és kérek egy számot magamnak. De tényleg csak azért, amiért nem megyek le egy szál alsónadrágban reggel zsemléért: tehát, hogy ne nézzenek az emberek valami full kívülálló ufónak – nem vagyok már 15.

Azzal együtt azonban, hogy a napom jó részét wifi-kapcsolat közelében töltöm, thanks God, összességében még javult is picit az életem színvonala azzal, hogy egy lépéssel kihátráltam ebből a kívülről nézve tényleg kicsit fojtogató állandó jelenlétből.

Diszklémer: lehetséges olyan helyzet, hogy egy mobilszám puszta megléte életet menthet. Amíg nincs helyette egy széles körben elfogadott helyettesítő valami, addig senkinek nem javasoljuk, hogy megváljon tőle.