Itt a gumicsere ideje!
A hónap elején kitaláltam, hogy energiatakarékossági okokból egy hónapig nem fogok liftet használni. A tervem az volt még, hogy ha ez összejön, akkor meg is hagyom életmódszerűen.
Na, de gondolom azt mondjam gyorsan, hogy sikerült-e! Hát nem, rengetegszer elbuktam. Ezek volt a típushibák:
Egyszerűen annyira rutin lett, hogy lifttel szelem át az utcától elválasztó négy emeletet, hogy hiába volt a fejemben a lakásajtó bezárásakor, hogy liftezés jön, mire legközelebb tudatosult bennem, hogy mit csinálok, már a második emelet magasságában süllyedtem bamba fejjel.
Legyen az egyfős társaság, vagy több, szinte sosem tudtam magam rávenni, hogy kijelentsem, hogy én csak azért is lépcsőzni fogok. Inkább elvegyültem az elkényelmesedett társaságukban, és azt mondtam magamnak, hogy csak potyautas vagyok ezen a liftúton, amúgy is dolgozna a szerkezet.
Ez a típushiba megint abból a reflexből indult, hogy kábé robotpilótán lépkedtem a lift felé, és csak akkor jutott eszembe, hogy – elvileg – liftmentes októberben vagyok, amikor már megnyomtam a hívógombot. Ha már miattam utazott pár emeletet a lift, akkor bizonyos szempontból nagyobb pazarlás, ha nem élek vele – így okoskodtam, és rohadjak meg, beszálltam.
A lefele lépcsőzéssel szinte sosem volt gond. Viszont azokon a reggeleken, amikor csak azért kászálódtam ki az ágyból idő előtt, hogy a kutyát levigyem dolgát végezni, akkor csipás szemmel csak azt tudtam magam elé mormogni, hogy nem érdekel ez az egész liftmentes október, én most felfelé nem fogok lépcsőzni. Nincs az az isten.
A legutolsó pontból asszem nem mostanában fogok engedni, ha kifejezetten megerőltető az a szaros négy emelet, akkor ezután is hívni fogom a liftet, hogy repítse fel a lakásig a szerencsétlen testemet. Azonban tökre feldobó érzés volt lépcsőzni a legtöbb esetben, szóval továbbra is cél lesz kiirtani magamból a reflexszerű liftezést, és ezentúl tényleg hirdetni fogom mások előtt is, hogy:
Legyen a lépcsőzés az új magunk után lekapcsolt villany!