Mire képes napjainkban egy modern körfűrész?
Egész pontosan még arról is szót kell ejteni, hogy mi történt az elmúlt húsz évben.
Még nagyon régen, egy általános iskolai szünidőben megengedte valaki, hogy kipróbáljam a gördeszkáját. Én pedig ahogy a mesék és filmek alapján elképzeltem, ráugrottam, és már indultunk is. A gördeszka ágaskodó első kerekekkel a levegőbe, én meg háttal a földre.
A következő években kerültem a kis járművet, mint a tüzet – ahogy szokták mondani, mert gyújtogatni speciel szerettem. Aztán ahogy a barátaimnak, úgy nekem is a mountain bike lett a sztenderd közlekedési eszköz a lakótelep fontos pontjai között.
Amíg nem kezdtem el írni az Urbanplayerre, addig az úgynevezett deszkás punkzenéknél semmi közelebbi kapcsolat nem volt a gördeszkákkal. Aztán úgy alakult, hogy néha én is írtam azonban ilyen témákról, ami nagyon jól megalapozott a későbbi megvilágosodásnak.
Az első szebb tavaszi napon Hencz Peti tett ki egy deszkás fotót a Tumblrre , mindössze annyi hozzáfűzéssel, hogy tavaszka. Ott, a laptop előtt dőlt el, hogy újra szembenézek a fiatalságot jelentő deszkával. Gyorsan rá is cseteltem, hogy szerinte milyet lenne érdemes beújítani elsőre, pusztán haladáshoz BKV-gyűjtő és bringa helyett.
“figyelj ádi, akkor szerintem egy cruisert vegyél. kényelmesebb közlekedni, a felfüggő kialakítás is inkább közlekedésre van, nem trükközésre, és a cruiser kerekek sokkal puhábbak, mint a gördeszkakerekek, szóval halk, átmegy mindenen, nem olyan kényelmetlen, mint egy klasszik gördeszka.”
Némi internetes nézelődés és egy kis vaterás közjáték után múlt hétfőn a Kodály köröndnél átvettem életem első deszkáját, egy 27″-es, Yamba nevű Penny-kópiát (nyitóképen) tízezer magyar forint ellenében. Egy apuka hozta le nekem, mondta a srácának túl nagy volt, kisebbet vesz, na, de pattanjak rá, megnézné, hogy megyek vele én. Egyelőre sajna sehogy – kellett kiábrándítsam.
Nagyon fontos videó:
Másnap otthon megnéztem egy kétperces youtube-videót még a témáról, nagy levegőt vettem és lementem a János Pál pápa térre. Letettem a fűbe a deszkát, kicsit billegtem rajta, hogy érezzem a súlypontokat, kitaláltam melyik lábam legyen elöl, aztán elkezdtem hajtani a betonon. Ami talán a legjobb, az első alkalmat simán lehoztam esés nélkül.
Második gyakorlásra már nagyjából ment a döntésből kanyarodás, harmadik alkalommal pedig már nagyon éreztem, hogy menni fog ez. Noha ekkor volt az, amikor a kitörő deszka után nagy nehezen talpon maradtam, erre azt látom, hogy két kedves ismerős integet a padról elnéző mosollyal.
A hétvégi kvázi zimankó után ma lementem ismét gyakorolni, de pár perc után már úgy éreztem, hogy megvan már a kellő egyensúly, felesleges tovább égetni magam a park biztonságos járdáin: jöhet a mélyvíz. Ezután pikkpakk elgurultam a Keletihez elintézni valamit, amit csak később akartam. Erre száz forintot nem tettem volna egy hete, de ment, ment, ment! Legalább akkora bizsergést okozott mindez, mint maga a jó idő.
Oké, van még mit fejlődni és bizonyára csak idő kérdése az első nagy esés,
de már csak azon reménykedem, hogy a járdák állapotán való kisemberes zsörtölődéssel nem vesztem el azt a tíz évet, amit most egy hét alatt nyertem háromszor 45 perc gyakorlással.