keresés menü

Húszmillió facsemete elültetésével ünnepli ez a youtuber a húszmillió követőjét

Húszmillió, azaz 20.000.00.

Amikor Jimmy Donaldson, youtube-os nevén MrBeast elérte a húszmillió követőt, akkor azok amolyan spontán kampányba lendültek, hogy ezt igazán megünnepelhetné azzal, hogy elültet ugyanennyi fát.

Erre ő nem igazán tudott nemet mondani,úgyhogy néhány segítőkész haverjával neki is állt a faültetésnek, és első nap talajt is kapott 300 csemete. 20 millió fa per 300 nap, az ugye 66.667 nap. Közel 200 év… Ez így nem lesz jó. Mozgósítás kellett!

Másnap már a követői is besegítettek, így rögtön 1700 darabra ugrott fel a csemete/nap arány. De még ez is kevés volt, úgyhogy elkezdett népszerű youtubereket is bevonni, össze is jött 600 ilyen összesen 650 millió követővel. Ehhez pedig még csatlakozott a Arbor Day Foundation nevű szervezet is, akik minden egydolláros támogatás után ültetnek egy fát.

Közben pedig olyan őrült ötletek is előkerültek, mint a drónos ültetés:

Vagy a faültető ágyú. Ezek nyilván inkább promónak jók, ahogy MrBeast is tisztában van vele, hogy nem ez a projekt fogja megmenteni a Földet. Arra viszont mindenképp jó ez az akció, hogy egyesítse az embereket a jó ügy érdekében, és hogy indikátora legyen a nagyobb változásoknak.

Innen.

Tűz tartalom 🔥