keresés menü

Hogy tesznek egészségesebbé minket a csípős ételek?

Imádod megborítani az Erős Pistát? Jalapeno nélkül nem tudsz elképzelni egy jó burgert? Csokiból is a chiliset választod? Akkor van egy jó hírünk: nem hódolsz ezzel semmilyen bűnös szenvedélynek, hanem az egészséged oltárán áldozol.

A fűszeres ételek ugyanis erősítik az idegsejtek közti kapcsolatokat.

Ezért pedig nem más, mint a pirospaprikákban található apeginin a felelős. A kutatások arra is rájöttek, hogy az apeginin ezen belül a tanulásban és a memorizálásban is jó segítséget nyújt. Ezt némiképp tovább gondolva, az apegininnel akár meg lehet előzni az Alzheimer- és a Parkinson-kórt, valamint olyan mentális rendellenességeket, mint a skizofrénia.

Sőt a fűszeres ételekkel tovább élhetünk

Ezt a Harvard Egyetem kutatói mondták ki, miután laza félmillió kínai étkezési szokásait kutatták. Egész pontosabban 14 százalékkal csökkent a korai halál esélye azoknál, akik heti néhány alkalommal fogyasztottak chilit. Ezért pedig a kapszaicin a felelős, ami jó hatással van az anyagcserére és csökkenti az olyan életveszélyes betegségek kialakulását, mint a rák.

Tehát ha azt kérdezi a gyrosos hajnalban, hogy mehet-e minden, akkor legfeljebb a hagymát offoljátok, és éljetek jó hosszan!

(via)