keresés menü

Ha az Aaliyah párt tagja vagy, akkor most korrumpálunk egy Tinashe mixtape-pel

tinashe-1126

Annyit ajnároztuk ezeken a hasábokon a Weeknd-féle alomból kinőtt misztikus, félhomályos, önmarcangoló R&B-t, hogy itt az ideje megint feljönni a felszínre, és kicsit úszni a fényben. De csak kicsit, mert bár a Kentucky-ból származó (de már Los Angelesbe költözött) Tinashe inkább a popos végén fogja meg a műfajt, azért mégsem azok a fajta dalok ezek, amikre azonnak két tenyérrel csap le az MR2. Egyszerre könnyűek és fülledtek, 90-es klasszikusokat idézőek és maiak. Meg novemberi havazásra magasról legyintőek.

Tovább árnyalja a képet, hogy az énekesnő olyan “zenei kurátorokat” tudhatott már eddig maga mögött, mint a kanadai tánczene-fenomén Jacques Greene (eredmény itt), vagy a kanadai beatfenomén Ryan Hemsworth (aki ebben a mixben a 1 For Me-ért felel), ami sejtetni engedi, hogy róla azért fogunk még hallani. Addig meg lehet ezt a FADER jóvoltából hallgatni, innen meg akár letölteni.